Harry követi Liziet, aki a park eldugott, igazán impozáns játszóterén szalad egyenesen a számára hatalmas csúszda irányába. Harry olyan lelkesen követi, hogy megfordul a fejem, még jobban is élvezi, mint a lányom. Lizie kacagó hangja visszhangot ver a fák rengetegében, míg lehuppan a csúszda tetején és lecsúszik, közben meg is fordul hasra én pedig egy szívinfarktust hordok ki lábon közben. Amint arrább megy Harry is lecsúszik, és kiált közben, ahogyan Elizabeth.
- Még egyszer? – Lizie már ismét a tetejére mászik az építménynek, én pedig a telefonommal megörökítem a pillanatot.
- Te nem jössz? – vigyorog rám csintalan mosollyal Harry.
- Nem, kihagyom.
Ördögire vált a mosolya, majd a vállára dob, mintha egy könnyed rongybaba lennék.
- Harry, tegyél le! – kiáltok, de nevetek is egyszerre. – Mint valami nagy gyerek.
- Rosszalkodjunk ma, megtehetjük – kezd el velem együtt a csúszda tetejére menni, míg a lányom áruló módon nevet hangosan rajtam.
Harry leül, engem az ölébe vesz. Azt hiszem, hogy kívülről eléggé nevetséges a helyzet, de szerencsére rajtunk kívül senki nincs itt. Mellkasának dőlök, és hagyom magam, hogy a játszmáját végig játssza. A homokba érve felállok, leporolom magam, és már most utálom az egészet, mert érzem, hogy a homokszemcsék mindenhova bekerültek. Ennek ellenére mosolygok, és csókot hintek a kislányom fejetetejére.
- Jó móka, anyuc!
- Igen, de hagylak Harryvel, nemsokára megyünk haza, rendben?
Bólint, de szerintem meg sem hallotta a szavaimat, mert már a mászókán van, és nyelvét kidugva koncentrál a mászásra.
- Alaposan kifárasztod – jegyzem meg Harrynek.
- Hm, először a lányát, utána az anyját.
- Te bolond – legyintem meg.
★
- Rendesen kifárasztottad – hajtom le Lizie ajtaját, miután alig pár sornyi mese után már el is rabolták az álommanók. Nagyon nagy erővel küzdött ellenük, még egy mesét és egy színes fürdőt is beiktattunk, de aztán a mai nap eseményei rendesen kifárasztották. Harry nagyon érti a dolgát, de egyáltalán nem panaszkodom, mert Lizie nagyon boldog volt a nap folyamán, és ez mindent megér a számomra. A szívemet melengette minden pillanat, aminek a szemtanúja lehettem.
- Csak jól éreztük magunkat – lép ki a fürdőből Harry, egy törülközővel a nedves haját törölve. – Egy életre való kislány, és hálás vagyok tényleg, hogy benneteket megkaphattam az életemben.
Ledobja a törülközőt, amiért szívem szerint szólnék, ám ahogy az ágyra fekszik, mint egy vadállat a becserkészni való zsákmányát, azonnal elfelejtek mindent. A lélegzetem kihagy, a fülem búgni kezd, az orromba kúszik friss illata, és közelebb hajolok, mint egy kiéhezett, megbabonázott lény. Az orrával megböki az arcomat, én pedig lehunyom a szemhéjaimat, hogy levegőhöz jussak és kisebb szünetet nyerjek a kábulat fogságából, amit folyamatosan okoz nekem.
- Hova mentél?
Felnézek Harry tekintetébe, és értetlenséget látok tisztán megvillanni benne. Nagyot nyelek, s hátrébb húzódnék annak ellenére, hogy valójában közelebb szeretnék bújni hozzá, az ölelő karjaiban elveszni.
- Mikor?
- A múltkor, amikor kicsit túlittam a dolgon – kissé zavarba jövök a beismerés következtében, de hamar emlékezetem magam, hogy felnőtt vagyok és nekem is kijár a szórakozás, nem mellesleg pedig semmilyen polgárpukkasztó dolgot nem tettem. Legalábbis senki nem rótt fel semmi ilyesmit. – Tudom, hogy emlékezel – sóhajtok fel. – Lefektettél, és hallottam, hogy elhagyod a lakást, de hamar vissza is jöttél.
Felsóhajt, és a hátára fekszik, a plafont kezdi el bámulni. Kétlem, hogy amiatt, hogy erről beszélnie kell, mintsem amiatt, hogy észhez térjen a kábulatból.
- Louisa az utcán volt, amikor hazajöttünk. Lementem kissé elbeszélgetni vele, bár inkább én beszéltem, mintsem ő.
- Miért nem szóltál?
- Részeg voltál szivi.
Mellkason legyintem, kissé felhördülve.
- Messze voltam a részegségtől – kérem ki magamnak. Tény, hogy másnap komoly gyomorforgással küzdöttem, és egyáltalán nem voltam a helyzet magaslatán, de emlékszem az estére, és hogy jól éreztük Lolával magunkat.
- Oké bébi, ahogy szeretnéd, megegyezünk – vigyorog rám mocskos módon, s fölém gördül, kezeimet a fejem fölé feszíti, farkasszemet nézünk. Ajkai érintik az enyéimeket, de nem csókol meg, csak kínoz.
- Ne tereld el a figyelmemet – túrok a hajába, amint kiszabadítom a finom szorításból a kezeimet. – Mit beszéltél a barátnőmmel?
Felnevet hangosan és legördül rólam.
- Csak a tudomására adtam, hogy nem ez a megfelelő módja annak, hogy megjelenjenek itt. Abba bele se mentem, hogy halottnak kellene lennie. Mondjuk úgy, hogy mind a kettőjüknek.
- Chris is vele volt?
- Nem, de telefonon beszélt vele.
- Miért nem áll elém, ahelyett, hogy betör és a faszságait játssza?
- Mert egy kispöcs, akinek nincs vér a pucájában. Nem akarom a halott-még sem halott férjedet szapulni, de már érik, hogy pofán vágjam, ha a kezeim közé kapom.
- Csak ésszel, és azért szeretnék én is váltani vele pár szót.
Felkönyököl és a szemeimbe néz mélyen, szinte a zsigereimben érzem, s tudom, hogy fájdalmas lesz a kérdése.
- Szereted még?
Megremegek a kérdése hallatán és hirtelen még a nememet is elfelejtem. Majd összeszedem magam, mert nem sokra megyek azzal, ha hazugságokkal traktálom.
- Szeretem-e? Érdekes kérdés – sóhajtok fel. – Nyilván elhitette velem, hogy meghalt, és hogy ketten maradtunk Lizievel. Nyilván az ő lánya is, ám kijelenthetem, hogy nem akarom a közelében tudni jelenleg. Szívtelen lennék?
- Nem édes, nem vagy az. Az anyja vagy és a legjobb tudásod szerint a legjobbat szeretnéd neki. Ez rendben is van, de nem ezt kérdeztem.
- Vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban, beszélni akarok vele, de nem akarom a saját életemben sem. A szerelem már régen elmúlt, és tudom, hogy a határok elmosódnak nagyon észrevétlenül, de kétlem, hogy egy ilyen emberbe bele tudnék szeretni megint. Arról nem is beszélve, hogy boldog vagyok veled, és a mindenemet jelented. Hálás vagyok, amiért az utamba sodródtál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.