A csörgés végtelennek tűnik, amíg várok arra, hogy Niall felvegye a telefont. Behajtom Lizie szobájának ajtaját, és visszamegyek a nappaliba, lerogyok a kanapéra, és végre a folytonos csörgés abbamarad.
- Kristina, minden rendben?
- Nincs, semmi sincs rendben – sóhajtok fel.
- Éjjel egy óra van – mondja Niall. – Hacsak nem haldoklik valaki, mi az Kris? Imádlak tudod, hogy bármikor szívesen, de jelenleg sóvárog a testem pár órácska alvásért.
- Ne haragudj, csak muszáj beszélnem valakivel – sóhajtok fel, de igazad van, nem gondoltam át.
Hallom, hogy mocorog.
- Akkor még is csak valami baj.
- Nem telefontéma, de ha hazajössz mindent elmondok, amint kitisztulnak a dolgok.
- Persze, ha úgy szeretnéd.
- Harryvel nem tudod, hogy mi van? Napok óta nem érem el, próbáltam nem gondolni mindenre, de...
- Ne is folytasd. Jól van, él, csak hát elfoglalt. De biztosíthatlak, hogy hiányzol neki.
Megnyugszom a megnyugtató szavai hallatán, bár jobban elhinném ezeket, ha Harry saját maga jönne a telefonhoz. Ám nem lehetek önző, hiszen vannak, akiknek nagyobb szükségük van rá.
- Mennyi sebet szerzett eddig?
- Ne aggódj, semmi olyan nem történ vele, ami padlóra küldte volna. Figyelmeztettem, hogy akkor tőled még nagyobb seggberúgást kap.
- Tudsz már valamit arról, hogy mikor tértek vissza?
- Még pontosan nem, de már javulni látszik a helyzet. Ken nem avatott be?
- Nem, akadt néhány problémám, és távol maradtam a laktanyától. Nem beszéltem vele.
Nem akarok Niallnek hazudni, de nem is akarom telefonon keresztül részletezni ezt a sok őrültséget, ami körbejárja most az életemet. Amúgy is van elég problémája a határon túl, amit túl kell élnie. Nem hiányzik az aggodalma.
- Ugye tudod, hogy bármit megoszthatsz velem?
- Tudom, és köszönöm, de majd, ha hazajössz mesélek. Most elköszönők, hagylak aludni. Kérlek add át üdvözletemet Harrynek, és hogy vigyázzon magára!
- Azért csókot nem adok neki, ha nem baj.
- Te nagy okos, menj aludni!
- Jó éjszakát.
- Neked is.
★
Nyikorgást hallok. A hátamra fordulok, és csukott szemmel a paplant felemelem, s várok, de semmi nem történik. Elkezdem a szemeimet felnyitni, de Lizie nincs sehol. Felpillantok az ajtóba, ami jobban nyitva van, mint ahogy hagytam, s egy alak árnyéka vetül rá. Homályosan látok, talán még félig alszom is, de azt hiszem, hogy az elmém teljesen feléled, amint realizálom, hogy egy felnőtt embernek az árnyéka körvonalazódik. Feloltom a lámpát sietősen az éjjeliszekrényen, de mintha köddé vált volna mire megint oda nézek. Ám hallom, ahogy a bejárati ajtó nyitódik és csukódik.
Kimászom az ágyam melegéből hevesen dobogó szívvel, és kisietek a folyosóra, ahol feloltom a lámpát hasonlóan. Sehol senki, pedig biztos vagyok abban, amit láttam, s hallottam. Lizie szobájához sietek, melynek ajtaja hasonlóan jobban ki van tárva, mint kellene, ám megnyugszom azon nyomban, ahogy látom a kislányomat mélyen aludni.
Visszahajtom az ajtaját, amint meg győződőm arról, hogy minden a legnagyobb rendben van vele. A nappaliba megyek, és bereteszelem az ajtót. Egyre bosszantóbb, hogy semmi sem akadályozza meg az embereket, hogy bejöjjenek a lakásomba. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem Louisa volt az. Nála nagyobb termetű volt.
Sötétségben az ablakhoz megyek, mely az utcára néz, de arra nem számítok, hogy a függöny mögül kilesve olyat látok, amire nem voltam felkészülve. Kővé dermedek, de olyan mereven bámulok, mint talán még soha. Az éjszakai megvilágításban ott áll ő. Az a személy, akinek halottnak kellene lennie, annak ellenére, hogy tudtam, a sírja üres. Bármennyire is sajog a szívem, a könnyek nem jönnek. Bámuljuk egymást ennyi idő távlatából, és fogalmam sincs, hogy mi lenne az első szavam hozzá, ha itt állna előttem.
Ledermedek, s hitetlenkedve nézem, ahogy megjelenik mellette valaki, akire pillant. Louisa arca tisztán kirajzolódik, és már is tudom, és tisztává válik sok dolog előttem, de még sem minden.
- Anyuc.
Kislányom álmos hangja vonja magára a figyelmemet, mire rá nézek, látom, ahogy aprócska öklével a szemét dörzsöli. Visszafordulok, de a lámpa már senki árnyékát nem veti a betonra, s az utca ismételten csendessé válik.
- Rosszat álmodtál, kicsim?
Sietek hozzá, felemelem és a hálóba viszem magam mellé. Hozzám bújik, és az ágy, a meleg takaró menedékében egészen a testemhez kuporodik. Más is szinte visszatér az álmaihoz, de még motyog.
- Apával álmodtam – ennyit mond, és már is szuszogni kezd, nekem pedig a lelkem teljesen megfacsarodik a gondolata, hogy a lányom lelkivilágát megrendíti ez a barom, aki itt szórakozik mindenkivel.
Számomra semmi sem fontosabb, mint a lányom. Bármit megtennék érte, és még a saját apjának sem fogom megengedni, hogy itt szórakozzon vele. Leszarom, hogy velem mit tesz. Erős vagyok és mindent túlélek a lányomért, akinek a menedékét én jelentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.