K R I S T I N A
– Mami – apró
léptek hangjára, küzdelmes kuszára kezdek el ébredezni. A fejem
még ködös, az elmémmel, s azt sem tudom pár pillanat erejéig,
hogy hol is vagyok, míg apró tenyerek meg nem érintik az arcomat.
Azonnal minden a helyére kerül, szám magától húzódik egy
boldog mosolyra, s a kezeim körbeölelik a kicsi testet, és a meleg
takaró alá rántják. Fejünkön pihen a vastag anyag, míg vidám
nevetés zengi be azt. – Mami – kiáltja újra, míg a szám
többször is a puha arcocskájával találkozik.
– Jó reggelt, bébi
– ölelem meg, meleg arcát az enyéméhez szorítja, s még mindig
vígan kacag. Jókedve rám is átragad. – Mi ez a boldogság?
– Karácsony! –
jelenti ki lelkesen, szinte már felkiáltva.
– Karácsony? –
kérdezek vissza teljes döbbentséget színlelve.
– Mami! – szól
rám, ahogy feltérdel, így a fény beszökik a paplan alá, az
arcába húzódik az anyag, én pedig nevetve emelem fel, hogy lássam
a mosolygós kislányomat, aki kócos hajjal mered rám. Enyhén
rózsaszín ajkai sűrűn formálódnak újra, ahogyan a szavakat
formálja, a levegőt élesen szívja magába, s a haja kócosan ül
a fejecskéje tetején. – Mikulás! Sok ajándék, Mami!
– Ajándék? Jó
kislány voltál?
– Mindig – bólogat
hevesen, én pedig vigyorogva felülök, arcára ismételten egy
csókot nyomok, s a karjaimba vonva lemászom az ágyról. Nem
foglalkozva azzal, hogy be vetetlenül marad.
– Készítünk
együtt egy nagy, habos forró csokoládét?
– Igen!
Lelkesedése
lehengerlő, s már nekem is kellően megalapozza a napomat ez a
jókedve, amely nagyon is ragadós. Kusza, barna tincseimmel
játszadozik, míg én végigmegyek vele a karjaim között, a
konyhába vezető úton. Az asztal mellől elmarok egy széket,
melyet a pulthoz húzok, s arra teszem le Liziet. Türelmesen várja,
hogy két nagyobb csészét vegyek le a szekrényből, melyet meg is
teszek, így elő kerül az Alice csodaországban mesét ábrázoló
kék-fehér porcelán, ami nagy kedvence.
– Összetöröd a
csokoládé felét?
– Igen!
Lelkesedése nagyon is
lehengerlő, még ha nem is tudja annyira, hogy mit is rejt magában
a karácsony ünnepe, még is kisgyermek szemével kellően örül
neki, s túlságosan is pezseg, amelyet én egyáltalán nem bánok.
Örömmel, boldogsággal töltődöm fel neki köszönhetőben.
Leveszek egy tábla
csokoládét, majd kicsomagolom, elfelezem, s az elővett edényt
magunk elé csúsztatom, hogy a darabok abba potyogjanak. Lassan
minden csokoládé bekerül a lábosba, melyet a főzőlapra
helyezek, s melegíteni kezdek. Egy narancsnak a megmosott héját, s
minimális levét is beleteszem, és kevergetni kezdem. Idő közben
Lizie is leszáll a székről, s közelebb férkőzik még úgy is,
hogy figyelmeztetem az edény és a tűzhely forróságára. Lassan
tejjel felöntöm az egész elegyet, és a végső lépésekig
készítem, míg végleg el nem készül. Bögrékbe töltöm, a
tetejére a tejszínhabbal nem fukarkodva díszítem, s még Lizienek
színes, apró cukorkákkal is megszórom.
A nappaliba megyünk
át, ahol is a fa már áll az éjszakai szorgalmamnak köszönhetően,
csak, hogy a kislányom arcán ezt a boldogságot láthassam, amely
ma köszöntött. Leteszem a kis asztalra az édes italokat, és a
kislányomra pillantok, aki megszeppenve álldogál egyik lábáról
a másikra, míg a fa alatt sorakozó díszesen becsomagolt
ajándékokat méregeti.
– Hát, ezek szerint
nagyon jó kislány voltál – mondom, míg a puha szőnyegre ülök,
a kanapé helyett, közel a fához. Helyeslően bólogat. – Akkor,
azt hiszem, hogy mind a tiéd – nézelődök körbe. – A kettő
szélsőn kívül – mutatok rájuk. – Azokat Laurennek és a
mamának hozta a Mikulás.
Odaszalad, szinte bele
veti magát a csomagok sokaságába, melyeket kihúz a fa árnyékából,
s a papírdarabok pillanatok leforgása alatt kezdik el ellepni a
nappali teljes területét.
A
kéz, amely az arcomat simította eltűnik, s a helyét egy nagyobb,
kissé érdesebb tenyér veszi át a derekamon. A bőröm finoman
égni kezd a simogatás nyomán. Lassan pislogni kezdek, míg a
látásom homályosan, de megmutatja, hogy egy mellkassal fekszem
szemben. Lustán, sokat kezdek el pislogni, hogy kitisztuljon
teljesen a pillantásom, még annak ellenére is, hogy pontosan
tudom, kinek az érintése is perzseli fel a bőröm felszínét.
Tekintetem
találkozik egy döbbent pillantással, melyet sötét pillák
kereteznek. Erőteljes borostája sem akadályozza meg Harryt abban,
hogy egy mosolyra húzza a száját, amely annyira jól áll neki.
Homlokán pihen a haja, amely könnyedén hullik bármikor az arcába.
A szemhéjaimat ösztönösen hunyom le, ahogyan felém nyúl, s csak
ekkor tudatosul bennem, hogy a könnyeim eláztatják az arcomat, s
nyomot hagynak maguk után az érzelmes álmomnak köszönhetően.
Érintése
lágy, és szinte már bele hajolok a még több reményében a
nagyon is hidegnek ígérkező reggelen. A takaró, s hálózsák
anyagát egészen a vállamig húzom, még több meleg reményében.
Arcomat a mellkasára vonja, s megszólalni sem kell ahhoz, hogy
tudjam, érdekli mi is történt velem, annak ellenére, hogy némi
sejtése van a dolog felől.
–
Lizievel a tavalyi karácsonyunkról álmodtam... – nagyot nyelek,
ahogy a szavak elhagyják a számat. – Reggel felébresztett, olyan
mosollyal az arcán, hogy annak a látványa mindent felül is múlt.
Annyira lelkes volt már reggel – felnyúlok, s letörlöm az
arcomat most én, hiszen Harry keze visszavándorolt a csípőmre,
ahol is az érintése lúdbőrt von maga után szinte az egész
testemen. – Forrócsokit készítettünk, mert nem volt szívem
először a reggelire száműzni őt, így azzal ültünk le a fa
elé, ahol is már megszeppenve, de végül az ajándékai
kicsomagolásának kezdett – elmosolyodom, s ez már őszinte
boldog mosoly.
–
Valószínű, hogy életed egyik legcsodásabb reggele volt –
suttogja a fülembe, éppen, hogy a szavakat ki tudom venni a mélyen
búgó hangjából, ami még több melegséggel áraszt el a kellemes
érintése mellett.
–
Csodás volt, valóban – vallom be. – Imádtam minden percét
szinte az egész napnak. Valahogyan, mindig ha ő ébresztette
egy-egy ilyen otthoni napunk kezdetén, már is sokkal jobban indult
a napom és szívesebben másztam ki az ágyból.
–
Már csak ahogyan mesélsz róla, érezhető, hogy milyen szoros
közöttetek a kapcsolat, és hogy a világ egyik legédesebb
kislány, édes anyukája vagy. Tudod, őszintén mondom neked, hogy
minden apró kis történet, finom kis részletei után csak egyre
jobban érzem a vágyat, hogy megismerjem. Hogy hazavigyem hozzá az
anyukáját. Bevallom, megfordult a fejemben, hogy foglyul ejtelek,
és nem engedlek... hm.. mennyire kecsegtetően hangzik, nem igaz? És
még romantikusnak is nevezhető – felnevetek az abszurd
gondolkodásán, ami most nagyon is jól jön, még ha csak
viccelődik is velem a jobb kedv érdekében. – Talán idén
karácsonykor nekem is jutna egy forrócsoki?
Felnézek
rá a még nagyon is korai reggeli, homályos időben. Az arcának
éleit tökéletesen látom, ahogyan a szemének is a csillogása is
kitűnik. A kezén támasztja meg a fejét, így néz le rám, arra a
nőre, aki már talán annyiszor elsírta magát a karjaiban, mint
nevetett. Talán, már körülmények között még próbálnám
menteni a menthetőt, de azt hiszem, hogy most az érzelmeim
kimutatása csak is a legjobb felé sodor. A tudat, hogy már csak
tényleg órákban is számolható akár, hogy Liziet a karjaimba
vonjam, leírhatatlan érzés.
–
Valószínű, hogy akad még egy bögre majd valahol a szekrény
mélyén, ami rád vár – szólalok meg kissé már vidámabban, és
nagyon hálás vagyok emiatt Harrynek.
–
Már is sokkal jobban vissza szeretnék térni az angol földre –
sóhajt fel, s ölelésébe von, míg a szája a halántékomat
súrolja.
–
Valószínű, hogy ez határozta meg – nevetek fel halkan. – A
családod biztosan aggódik már érted.
–
Kétlem – fordul a hátára egy mélyről jövő sóhaj
kíséretében. – Nekem Gemmán kívül nincs senkim.
Most
én vagyok, aki a könyökein támaszkodva meg pillant le rá. A
haját kiseprem az arcából, s a borostás állvonalán is
végigsiklik, úgy ahogy az ujjam.
–
Biztos vagyok abban, hogy nagyon is aggódik érted.
Enyhén
bólint, a szemeimbe néz.
–
Valóban mindennapi eset volt nálunk, hogy beszéltünk.
–
Harry, ne legyél kishitű. Ő a testvéred, és biztos vagyok benne,
hogy a barátaid is, akik igen közel állnak hozzád, melletted
vannak, nagyon is aggódnak érted, hogy nem érkezik semmilyen hír
felőled. Lehet, hogy csúnya, amit mondok, de szerintem te is tudod,
hogy minden hír jobb a bizonytalanságnál. De mi tudjuk, hogy
nagyon is élünk, és megyünk előre töretlenül, hogy
visszajussunk a szeretteinkhez. És hidd el, hogy ennek is meglesz a
jutalma. Egyszer a karjaidba ölelheted majd.
–
Nekem kellett volna egy lelkesítő beszédet tartanom – simítja
végig az ujjával a területet, ahol nemrég még a könnyeim
szántották végig az arcomat.
–
Semmit sem kell neked tartanod. Ne érezd kötelességednek, mert én
elsírtam magam.
–
Lizie nem is kívánhatna magának jobb édesanyát.
–
De, kívánhatna, aki nem a háborút, hanem őt választja.
Istenem de aranyos! <3 nagyon cuki lett de csak szerintem lett egy picit rovid? Varom a kovit? *-* <3
VálaszTörlésigen rövidebb, mivel a csoportban írtam, h reggel hatkor - tegnap - sikerült megírnom a részt... és utána mentem dolgozni.
TörlésAhh ne is mert ilyet mondani Kristina te vagy a legjobb anya es alig varom h Harry bealljon apa szerepbe
VálaszTörlésImadlak mint mindig ����
örülök h tetszett Xxxx
Törlés"Nekem Gemmán kívül nincs senkim." 😢 Életem❤️
VálaszTörlésAz álom engem megrikatott kicsit, egyrészt mert imádom a karácsonyt, másrészt meg mert nagyon érzelmesre sikerült megírnod! Isteni lett! Lizie annyira édes☺️
Imádtam!😍 Várom a kövit! Kíváncsi vagyok, mik lesznek még itt, amíg haza nem térnek😃
xoxo
örülök h tetszett
TörlésSzia:)
VálaszTörlésNagyon jó lett, remélem Harry tényleg beáll az apa szerepébe Kris mellé, muszáj egyben haza jutniuk :)
Várom a következőt :)
Szia:) Nagyon örülök, hogy tetszett.:)) Xx
TörlésDe am hol rövid? Szerintem rohadul nem lett rövid és örüljünk neki hogy felkelt korán és hozott részt még munka elött. Ne legyetek telhetetlenek se hálátlanok mert sok blogot ir egyszerre és sosincs csúszás. (más blogger egy bloggal alig bír nem hogy többel) És most lehet rám haragudni de ez az igazság :) imádtam a részt drágám mint mingig ahogy a csoportba is irtam :D ❤💋
VálaszTörlésGyöngyiiii <3 Xxxx
TörlésSzia!
VálaszTörlésCsak egy gyors kerdesem lenne es tudom hogy nem ide tartozik, de miert lett letorolve a twinz vibes? :( nagyon szerettem azt a blogot... :'(
Válaszodat előre is köszönöm! <3
Szia! A Facebook csoportba kiírtam! De lényegében annyi, hogy Dóra teljesen megszakította velem a kapcsoaltot.. Tommy és Lexi karaktere egy másik blogon belül meg fog íródni!
TörlésRendben és köszönöm! :) Őrülök hogy azért nem zárult le igy a közepén a történet. Es Bocsi hogy igy kulon kellett még nekem válaszolnod de nem nézem olyan sűrűn a facebookot...
TörlésNagy rajongod: Betti