Visszhangoznak Lola szavai a gondolataimban. Eddig próbáltam a legpozitívabb maradni, már csak a kislányom miatt is, akinek tudom, hogy boldog az élete, de még boldogabb lehetne, ha Harry visszatérne közénk és az apa szerepet betöltené a lányom életében, amennyire ez lehetséges.
- Nézd, anyuc!
Visszarázódom a valóságba Lizie hangjára, aki a pódiumon áll, és forog a habos-babos ruhájában, ami csillámos, rózsaszín, és tényleg minden, ami csak kellhet. Annyira aranyosnak, és egyben gyönyörűnek látom. Széles mosolyra húzódik a szám, és érzem, hogy a szemeimben könnyek kezdenek el összegyűlni. Gyorsan pislogni kezdek, hogy elűzzem őket.
- Gyönyörű vagy, bébi – mosolygok rá, és ösztönzöm, hogy pörögjön, melyet meg is tesz azonnal. – Igazi hercegnő!
- A legcsillámosabb hercegnő! – kapja két kicsi tenyerét a szája elé, és kacag.
Imádom ezt a hangot. Melengeti a szívemet, és még többért könyörög. Kinyújtom a kezemet, mire ideszalad hozzám, én pedig a karjaimba vonom.
- Anyuc, a ruhám – libben el, és a szoknya csak úgy táncol a lábai körül.
Eltűnik az ajtó mögött, ahonnan jött, és pillanatok múlva Lola lép ki onnan csodás fehér csipkébe burkolva. A szavaim teljesen elállnak. Én nőként is elismerem, ha egy másik nő gyönyörű, és Lola csodásan fest a menyasszonyi ruhában. Felállok, s közelebb lépek, hogy jobban szemügyre vegyem őt. Ismételten könnybe lábadnak a szemeim, amikor látom Liziet az uszályt fogva. Hatalmasat dobban a szívem, s csordultig telítődik. Szélesen mosolyog, én leteszi szépen az agyangot, ahogy Lola megáll.
- Na, milyen? – néz rám, míg a kezét nyújtja, Lizie megfogja, s együtt pillantanak rám.
- Csodálatosak vagytok! Ha Liam meglát az oltár felé vonulva, hát biztos vagyok abban, hogy a szavakat se fogja találni sokáig. Nagyon szerencsés férfi, és ezt ő is tudja!
Megölel szorosan, míg Lizie a lábaimat fonja köze a karjaival.
- Na, de ne sírjunk – legyintem le őket. – Ez egy boldog nap lesz, és bár tényleg káprázatosan nézel ki, mosolyogjunk.
★
- Miért vagy ennyire ellenséges? – Lauren követ a nappaliba, ahol lerogy a kanapéra, míg én próbálok mindent a helyére tenni.
Még mindig a költözés nyomait viseli a lakás, és igyekszem ezt mielőbb felszámolni. Nehezen megy a sok más teendő, és az új munkám mellett, de nagyon igyekszem. Most éppen a húgom az, aki nem éppen könnyíti meg a dolgomat.
- Ellenséges? – nézek rá komolyan. – Hallod te magad? Nem láttalak mióta, ám bizonyos cikkek még is napvilágot láttak. Most pedig ismételten valami szaftos híreket akarsz.
Felegyenesedem, odalépek hozzá, és leülök mellé a kanapéra. Úgy érzem, hogy annyira gyermeteg fejjel gondolkozik, és ez rettentően fájdalmas. Hallgatom, ahogy mindenfélét locsog, de már erőm sincs erre mind válaszolni.
- Be kell fejezned ezt az egészet. Te eseménynek, felkapható szalagcímnek látod, de ez másoknak az élete!
- Nem vagyok ostoba, ne beszélj velem így! Neked is meg kellene értened, hogy nekem ez a karrieremben hatalmas lehetőség.
- Nagyon igyekszem jó testvér módjára viselkedni, de nem várhatod el, hogy emberek életét becsmérlő cikkeket csak a második helyre tegyem. Arról nem is beszélve, hogy nem éppen olyan téma ez, amit egy forró tea társaságában elkezdjek neked kacarászva mesélni. Nem akarok, erről beszélni.
Mielőtt megszólalhatna, a telefonom csörögni kezd, amiért most roppant hálás is vagyok. Kifújom az eddig benntartott levegőt, ami abban segített, hogy ne robbanjak ki ennél is jobban, és felkapom a készüléket. Kimegyek a teraszra, hogy friss levegő felfrissítse az agyamat, ami zsizseg.
- Ms.Bazan? Thomas vagyok.
- Igen, már vártam a hívását – támaszkodom a korlátnak.
- Nem tudom, asszonyom, hogy mire is számított a feltárás után, de előre szeretném figyelmeztetni, hogy megrázó lehet, amit közölni fogok. Ha esetleg nem megfelelő...
- Mondja, kérem – sürgetem, és a szívem már most gyorsabban ver.
Ujjaim a fémkorlátra fonódnak, míg arra koncentrálok, hogy a férfi beszél. Egyszerűen nem hiszek a fülemnek, s többször is visszakérdezek, hogy jól hallottam-e, amit mondott. Kiesik a készülék a kezemből a kemény padlóra, és még tovább pörögnek bennem az elhangzottak.
- Kris, mi a baj? Mi történt?
Úgy érzem, hogy megsemmisülök teljesen. Hogy az egész életem egy kabaré, aminek én csak egy alkotó eleme, egy bábja vagyok. Egy használati tárgy.
- Kristina, beszélj – rángatja meg kissé a kezemet, mire én kirántom magamat a szorításából és elindulok vissza a lakásba. – Mondd el! Kérlek, megijesztesz!
- Él – ennyi hagyja el a számat.
- Kicsoda él?
Értetlenkedik, s sietős lépteit hallom mögöttem.
- Chris él!
Kiáltom el magam, miközben felkapom a kulcsot, és elhagyom a lakásomat magam mögött hagyva a húgomat.
Chris... Ő a halottnak hit apuci😬
VálaszTörlésKöszönöm!!! át is írom :DD X
Törlés