25.Fejezet★Gyermeki szörnyek

K R I S T I N A

Melegem van, a testemen szinte érzem, ahogyan az izzadság gyöngyözik a takaró, s Harry ölelő karjainak fogságában. A hajam a bőrömhöz tapad, s másra sem vágyom jelenleg mint egy kis hűs levegőre. A lábamat meg is mozdítom, amely összetekeredve heverészik Harryével, aki felmordul minimálisan a mozdulatom következtében. Ennek ellenére is folytatom a mozgolódást, mert úgy érzem, hogy pillanatok alatt megfulladok, ha nem éri levegő a bőrömet. Áldom magam, amiért a gyérebb öltözet mellett döntöttem, s nem valami vastag anyag ragadta meg a figyelmemet az öltözködésem során.

Lassan kezdem el felnyitni a szemhéjaimat, s lusta pislogások kísérik minden mozzanatomat, míg apránként konstatálom, hogy a kabint már a sötétség temeti maga alá. Meg kell erőltetnem magam minimálisan, hogy a homályos, elmosódott vetett árnyékokat lássam, de ez nem rémiszt meg. A kabin ugyan olyan, az ölelő kar még mindig melegen, védelmezően tart, így egy pillanatnyi megremegés sincs bennem. Ösztönösen nyúlok hátra, s a nyakamból elveszem a hajamat, amely már fojtogatóan ragad hozzám. Harry, ha lehetséges, még közelebb von magához, míg teljesen a levegőt is kitaszítja a tüdőmből. Kezemet az övére helyezem, s lassan leemelem a derekamról. A hasára fordul, kezét a párnája alá csúsztatja én pedig kimászom mellőle, mélyen fellélegezve. A felsőm anyaga hozzám tapad, bár már inkább a fázás fázisába lépek, ahogy a hűs levegő megcsapja a testemet. A lábaim ösztönösen visznek a fürdőszoba felé, s mielőtt becsuknám magam mögött az ajtót, visszapillantok a halkan szuszogó férfira. Feloltom a villanyt, megnyitom a zuhanyt, s a nedves ruhámtól mindenféle bűntudat nélkül szabadulok meg. A hajamat egy kusza kontyba fogom össze a fejem tetején, s be is állok a zuhany alá, amely kellemes melegséggel fogad. Érzem, ahogyan az enyhe ragacsosság eltűnik a testem felszínéről, de a megkönnyebbülést az ijedség ragadja agával, ahogyan a zuhanyajtó kinyílik. A vállam felett hátra pillantok, míg Harry meztelen, immáron víztől nedves teste az enyéméhez simul. Kezei a derekamat másodpercek alatt ölelik körbe, ajka a vállamat érinti, vizes haja a bőrömet csiklandozza, míg a csípője a fenekemhez simul. Kezemet az övére simítom, s hagyom, hogy lágy csókokkal árassza el a nyakam ívét.

– Miért szöktél meg? – mormogja a nyakamba a szavakat.

A hangját elnyomja kissé a csobogó víz, de még így is tisztán kihallható a mélysége, s hogy pár perccel ezelőtt ébredt csupán fel.

– Szükségem volt egy zuhanyra – a szavak nehezen hagyják el a számat, az ő ajkainak köszönhetően, amelyek folyamat ostromlás alatt tartanak. – Eléggé hozzám ragadtál az este folyamán.

– Valójában, még sem kellően – mormogja a bőrömbe, a nyelve megérint, a szemhéjaim pedig önkéntelenül csukódnak le. – Máskor majd jobban fogok igyekezni.

– Meglehetősen jól hangzik.

A fülledt pára mindent ellep, a hajamat kiengedi, s az másodpercek alatt tapad is a bőrömre, míg a bőröm nedvesen csillog, s ahogyan összeérnek a testeink, sikamlós találkozás a jutalom. Ujjai az alhasamnál lejjebb csúsznak, és finoman megérintenek, mellyel eléri, hogy az ajkaim elváljanak egymástól, a testem még jobban az övének feszüljön, s a combjaim jobban eltávolodjanak. Mélyen magamba szívom a levegőt, s úgy érzem magam, mint egy tinédzser, aki azt hiszi, hogy szerelmes, s minden mocskos érintését élvezi a fiúnak, aki kényezteti őt önzetlenül. Kezeim a párás üvegre tapadnak, a hajamat egyik oldalról a másikra sepri, s fogaival finoman megkarcolja a bőrömet. Ujjai úgy kalandoznak rajtam, mintha éhséget érezne aziránt, hogy felfedezze teljes lényemet, amelyet valójában megkapott már.

Teste teljesen az enyéméhez simul, izmainak minden rezdülését érzem, a fülledt légkör bódultságot okoz, a szívem hangosan verdes a mellkasomban, s a lélegzetem elakad, ahogy a lábával kissé még széjjelebb csúsztatja a lábaimat. A fülem zúg, s nem csupán a körülöttünk zördülő víznek köszönhető. Fenekemen húzza végig a kezét, megmarkol, mosolyát a bőrömön érzem, aztán az érintése ismételten előre csúszik, a derekamnál megtart, míg másik kezével valószínű, hogy magát markolja meg, s erre a látványra nagyon is kíváncsi lennék. Fogaim egy pillanat erejéig az alsó ajkamba mélyednek, ahogyan elképzelem a hosszú ujjak ráfonódását, ahogy saját magát öleli körbe, s kényezteti mindenféle szégyen nélkül. Kezem kissé megcsúszik az üveg sikamlós felületén, mellyel vontatott kézlenyomatom ad emléknyomot a felhevült pillanatnak.

Ismételten minden teret megszüntet kettőnk között, s csak bőr érintkezik a bőrrel. Arca az enyéméhez simul, s arcszőrzete kissé karistolja a bőrömet, de egy cseppet sem bánom. Ellene nyomulok, és az ajkaimat egy mélyről jövő, megkönnyebbült sóhaj hagyja el, ahogyan lassan belém hatol. Egyik keze a csípőmnél még mindig biztosan tart, a fejemet hátra vetem, s a vállára hajtom, míg a másik keze mellemet érintve csúszik végig, míg az üvegre tapadt kézfejemhez el nem ér. Ujjai az enyém között állapodnak meg, míg lassan visszahúzódik, s a csípőjét újfent előre billenti. Felvesz egy kegyes ritmust, amely kegyetlennek tűnik még is. Ajkaim a nyaka bőrét érintik, melyen a víz és az izzadsága sóssága keveredik. Teljesen elveszek a karjai között, a forró légkörben, s eléri, hogy kis időre minden rosszat elfelejtsem, s csak is a jót lássam.

★

A fedélzet kisebb, eldugottabb részén vagyunk. Hideg van, de azt hiszem, hogy jót tesz a friss levegő mind a kettőnknek. Nem öltöztünk fel rétegesen, de egy pléd melegen tart bennünket. Harry mellkasának dőlve ülünk a hatalmasnak nevezhető pléden, amely Harry hátán el is terül, s még engem is betakar. Túl vagyunk már a vacsorán, késői ebéden is.

– El se hiszem, hogy otthon leszünk nemsokára – sóhajtok fel, s a távoli sötétségbe meredek, míg a csendet a víz hangja töri meg. – Istenem, lassan már a karácsonyra kellene készülnöm Lizievel. Alig várom, hogy ott sertepertéljen körülöttem a konyhába. Mindig ő az előkóstolója a krémeknek – nevetek fel. – Külön kell csokoládés kekszet is készítenünk, a Mikulásnak, és nem ám sima tejet, kakaót kell mellé tenni. Alig várom, hogy találkozzatok – felnézek rá, ahogy a szavak hirtelen, a túlságos lelkesedésnek köszönhetően hagyják el a számat. – Ne haragudj, csak jár a szám, feleslegesen. Nem is tudom, hogy mit gondoltam, még csak azt sem tudom, hogy mi is van kettőnk között, én pedig már a lányommal való találkozásnál járok. Ostoba vagyok, sajnálom.

Lepillant rám, a szemei csillognak, s az ajkaimra egy gyengéd csókot hint.

– Ne beszélj butaságokat, én is várom, hogy láthassam a kislányodat. Biztos vagyok benne, hogy olyan csodás mint te, gyermeki bájjal. Csupán elgondolkoztam – felpillant a messzeségbe. – Furcsállom, hogy semmi fényt sem látunk semerre, és köd sincs. Már legalább a város fényeit látnunk kellene.

– Ne aggódj feleslegesen, már jó helyen vagyunk.

– Nem tudom..

– Harry, kérlek, ne láss mindenhol szörnyeket. Azt hittem, hogy ezt már kinőtted – mosolygom rá, mire ismételten lenéz rám.

– Komolyan beszélek, Kris – túlságosan is komoly a hangja, annak ellenére, hogy azt várnám, elnevesse magát. – Nem érzem, hogy annyira rendben lenne minden.

– Csak bizonytalan vagy, mert még nem érintettük az angol szárazföldet. És ez rendben is van.

– Remélem, hogy igazad van – mosolyog rám, de a szemeiig nem ér ez a mosoly, és ez aggaszt nagyon is. Tudom, hogy most belőlem akarja csupán kiűzni ezeket a rossz gondolatokat.

– Vissza kellene mennünk, most már túlságosan is fagyos a levegő – simít végig a takaró alatt a kezemen.

– Rendben – állok fel, s a hideg kiráz, ahogy a takaró menedékéből kikerülök. Harry is csatlakozik hozzám, majd a hátamra terítve az anyagot magához húz, míg a lépcső felé vezet, vissza a hajó gyomrába.

A kijelentései, feltételezései még mindig bennem motoszkálnak bennem, s elméleteket kezdek el szövögetni, ami nem éppen vezet semmi jóhoz, azt hiszem. Ismételten a megnyugvás érzését az aggodalom veszi át, mert kétlem, hogy Harrynek téves megérzései, megfigyelései lennének. Ennek a tudatában még közelebb bújok hozzá, míg a csendes folyosón, a kabinok között haladva el elérünk a sajátunkhoz.