2016. november 29., kedd

24.Fejezet★Csendbeburkolózó ölelés

K R I S T I N A
A csontig hatoló hideg, s szélvihar nem éppen nekünk kedvez a menetelés során. A borús idő kellő sötétséget ad az erdőnek, a sáros talajon oda kell figyelni szinte minden lépésre, hogy az elcsúszás lehetőségét is kizárjuk. Zsebeimbe süllyesztem a kezeimet, míg a kapucnim takarásában keresek menedéket a zúgó szélnek, s a csepergő esőnek köszönhetően. A fogaim össze-össze koccannak a hűvös szél miatt, miközben Harry lépteit igyekszem lekövetni. Niall a másik oldalamon lépked, csend ölel körbe bennünket, a viharos szelet leszámítva, a lépteink hangjával együtt. Mögöttünk valahol a többiek, de nem igazán fordítok én jelentőséget nekik. Mielőbb szeretném, ha elérnénk ma a kikötőt, és végre este a karjaimmal, szorosan ölelhessem a lányomat.
Tekintetemmel a sáros cipőmnek moccanását követem, s jobban a nyakam köré húzom a kabátomat. Ahogy vissza akarom csúsztatni a kezemet a meleg zsebem mélyére, megragadja Harry. Felpillantok rá, de ő nem engem néz, mindössze előre mered, a saját zsebébe csúsztatja a kezeinket. Az apró gesztus melengeti a szívemet, s a szája sarkában egy mosolyt pillantok meg, a kézfejemen pedig érintésének finom mozzanataira kapom fel a fejemet. Ujjai az enyéim közé csúsznak és finoman megszorítja azokat. Közelebb húzódom hozzá, melegségre lelve, amely valószínű, hogy csupán a képzeletem szüleménye, de még is élvezem.
– Hallod? – kérdezi mire felkapom a fejemet, s fülelni kezdek, mélyen belül reszketni, de hamar rájövök, hogy ez a kérdés nem gyanakvó, féltő volt, hanem boldogságtól inkább kicsattanó. Víz sodródó hangja, ami megcsapja a fülemet. Mosoly terül szét az arcomon, és a reménykedés lassan valóságossá kezd válni.
– A szabadság hangja – a hangomat az őrjöngő szél elnyomja, de Harryhez valószínű, hogy eljutnak a szavaim, mivel a mosoly kiszélesedik, s aprót bólint helyeslően.
– Reménykedjünk benne – mormogja, s a lépteit meg is nyújtja a hang irányába.
Igyekszem követni, de szinte lehetetlennek bizonyul. Míg ő sétál, én szinte rohanok mellette, de egy szót se szólok, csupán csendben szedem a lábaimat.
Hallom, ahogyan mögöttünk is érzékelik a különböző hangokat, s igyekszenek beazonosítani a hangok forrásait. Louisa felkiált, mire hátra kapom a fejemet, s látom, hogy Liam a szájára szorítja a kezét, s azt hiszem, hogy ez a csend most az, ami mindenkinek kell. Arról nem is beszélve, hogy nem lehet ennyire kicseszett őrült, hogy felhívja ránk a figyelmet. Bárki ellenséges személy felfigyelhet ránk így is, s talán a szerencsénknek köszönhető, hogy mindenféle támadás nélkül a napokat megúsztuk, s sikeresen elérünk a célunkhoz viszonylag rövid időn belül.
– Megvan a papírod, igaz?
Felpillantok rá, hirtelen azt sem tudom, hogy miről is beszél, aztán pillanatok alatt eszembe jut a már kissé gyűrött állapotban, a táskámban heverésző darab, ami pecséttel biztosítja, hogy bármikor elhagyhatom az övezetet, s, hogy angol állampolgár vagyok, és hasonlók.
– Igen, meg.
– Akkor már probléma remélem, hogy nem lesz – sóhajt fel.
Közelebb érve a fák már egyre szerényebb távolságban állnak egymástól, s lassan elénk is tárul a betonozott közeg, az emberek rohanó alakjai, s a hajó, amelyre éppen felfelé igyekeznek párnak. Felcsillannak a szemeim, s a lépteim már maguktól visznek előre, egyre gyorsabb, sebesebb tempóban. Kezem kicsúszik Harry zsebéből, de ő megálljt parancsol nekem. Mellém lép, és együtt haladunk tovább, immáron a többiekkel. Louisa még mindig nem tudja befogni a száját, annak ellenére, hogy Liam folyamat hozzáfűz valami igazán fájót a dologhoz.
– Este már Londonban lehetünk? – lelkendezik túlságosan is fület sértő hangon. Nem mondom, hogy már csak a halk suttogása sem irritálna, de azt hiszem, hogy ez érthető is az én esetemben.
– Ha tudsz úszni, talán – mormolom az orrom alatt, mire mellettem Harry egy mélyről jövő nevetést folyt el, de én tisztán látom oldalról is a vidámságot arcán, s a zöld szemeinek csillogását, melyekben a kusza tincsei enyhén belehullnak.
Hátrapillantok a vállam felett, s csak az értetlen arckifejezést vélem felfedezni a lány arcán, míg Niall vígan nevet, Liammel együtt. Rick nem igazán mond semmit, talán ő is tudatában van annak, hogy a lány nem éppen az esze, a felfogása miatt fogta meg.
Kilépve a kopár fák árnyékából, még mindig Harry kezét fogom, aki a másik kezében a fegyverét szorítja, ahogyan az Rick és Liam is teszi. Egyikünk sem lehet biztos abban, hogy minden rendben lesz. Ahogyan közelebb is lépünk, s észrevesznek bennünket, pár katona már a fegyverét felénk is szegezi, s az egyik erőteljes hangon kezd el beszélni, parancsokat diktálni nekünk.
– Angol tisztek vagyunk – szólal fel Harry mellettem. – Haza szeretnénk jutni angol földre, a tábort megtámadtak, amiről tudnak, a sejtéseim szerint.
– A papírjaikat! Lassan! – ordítja a férfi, aki felénk lép, míg páran továbbra is fegyvert szegeznek ránk.
Körülöttünk több tekintet is ránk szegeződik, s a hajó fedélzetéről is félve, kissé érdeklődve merednek ránk az emberek. Férfiak lézengenek a fedélzeten, nők és még gyerekek mellett, amely meglep. A szívem a torkomban dobban minden zaklatott ütemével, míg az ujjaimat már görcsösen szorítják Harryét, miközben próbálom elhitetni magammal, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, s ez a jelen esetben így helyes, még ha félelmet is gyújt bennem.
– Tessék – nyújtja Harry elsőként a saját iratait, mire a férfi szinte már elmarja tőle, hogy szemügyre vegye a legépelt sorokat. A tenyerem izzadni kezd Harryében, de ő szorosan fogja még mindig, s nem enged el.
Mormol valamit a férfi az orra alatt, melyet nem igazán értek, majd visszanyújtja a papírt s az iratokat Harry felé. Ekkor az enyém kerül sorra, s lassan mindegyikünk átesik az ellenőrzésen, így a hajó felé vehetjük az irányt. Most kezdem elhinni igazán, hogy órák választanak mindössze el a lányomtól, a biztonságot jelentő otthontól, a szeretteimtől.
Harry magához von, száját egy pillanatra a hajamba nyomja, s enyhe csókot hagy maga után. Mosolyogva lépkedek felfelé, a hajó fedélzetére, ahol is egyből már lefelé haladunk. A férfi, aki még mindig kimért, egy-egy kabint biztosít nekünk, ahol rendbe szedhetjük magunkat. Ennek a híre már azt hiszem, hogy csak hab a tortán, s finom megkönnyebbülés, hogy rendbe hozhatjuk magunkat a körülményekhez képest. Vissza szeretnék fordulni Niallhez, de Harry szinte maga után von a kis beltérbe, aminek az ajtaját be is csukja magunk után. A zsákja szinte visszhangot verve esik a földre, s sietve rúgja le magáról a bakancsát is, amely itt-ott sárfoltot hagy maga után. Leteszem a sajátomat is, és én is elkezdek megszabadulni a ruháimtól, míg zokniban, nadrágban és a felsőmben zavartan nem állok a kutató tekintet előtt.
– Minden rendben, igaz? – lép közelebb, kezét a derekamra csúsztatja, s lenéz rám, mire a kezem ösztönösen mozdul meg az arca irányába mely bele is túr a kissé kusza hajába, amely előre hullik a feje tetejéről.
– Lehetne jobb? Végre hazafelé tartunk – mosolygok rá, s hagyom, hogy még közelebb vonjon magához.
– És már vár otthon rám is egy forró csokoládé?
– Hát, talán?!
Nevetve lehajol, száját egy pillanatra az enyémére illeszti, s el is szakad tőlem.
– Mész zuhanyozni? Vagy menjek előbb? De akár..
– Sietek – lépek el mellette, s a nem nagy négyzetméterekkel rendelkező helyiségbe zárkózóm.  


Egy törülközővel a testem körül, egy másikkal a hajamat törülgetve lépek ki a szobába, ahol Harry egy bokszer alsóban ül az ágy tetején. Felém pillant, tekintete végigsiklik rajtam, s feláll. Közelebb igyekszik és már is tudom, hogy újabb csókot szeretne lopni, ami meg is történik.
– Hm.. Még fogkrém is van? – vigyorodik el pimasz módon.
– Igen, és sokat fog segíteni rajtad – lépek el mellette, s lerogyok az ágyra egy széles vigyorral az arcomon.
– Ne szemtelenkedj – mormogja féloldalas mosollyal, s behajtja maga mögött az ajtót, majd a zuhany hangját hallom meg, s halk dúdolást, ami meglep, de a mosolyomat egy pillanatra sem hervasztja le.
A saját csomagomhoz lépve pár tiszta ruhát veszek elő, de mivel nem igazán gondolom, hogy kimozdulunk egyből, így egy fehérnemű és felső mellett döntök. A hajamat kénytelen vagyok nedvesen hagyni, de most ez sem igazán az a probléma, amely aggasztana. Az ágyon heverő takarót felhajtom, s bemászok alá. Nem a legkényelmesebb matrac, de sokkal jobb, mint a föld, amelyen meghúztuk magunkat a viharos éjszakákon. Felsóhajtok jólesően, ahogyan elnyújtózom, a szemhéjaimat lehunyom, s a nyakamig húzom az anyagot.  
– Erről nem volt szó – húz magához egy kar, az arcom egy mellkashoz simul, amely csupaszon érint meg. A mélyen búgó hang visszaránt az álomvilágból, amely egyik pillanatról a másikra ragadott magával. Keze végigsiklik az oldalamon, s a fenekemen is bátran.
– Hm, álmos vagyok – mormogom a mellkasába. – Valahogy kellene szólni otthonra.
– Kétlem, hogy találnál itt térerőt – csúszik a felsőm alá hatalmas tenyere. – Pihenj, hamarabb elmegy az idő, és otthon leszünk, mire felébredsz.
– Akkor ne legyél kíváncsi – teszem simán a derekamra a kezét.
– Ennyi finomságot se adsz nekem?
– Ideje lesz férfi módjára viselkednek, és udvarolnod – vigyorom most sem rejtőzik el, annak ellenére, hogy ő nem láthatja azt.
– Basszus, fel kell kötnöm a gatyámat. Azt hiszem, hogy Lizie lesz, akitől engedélyt kell kérnem.
– Látod, tudod te a menetet – kezemet átlendítem a csípőjén, s közelebb kúszok. – De most fogd be, és ölelj.

8 megjegyzés:

  1. Imadtam a veget ❤❤ Jaaaj annyira edesek :D Alig varom a Harry-Lizie pillanatokat :D ��❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alig várom, hogy írjam őkeT!! Örülök, hogy tetszett drágám. Xxx

      Törlés
  2. Istenem de cukik! ❤ nagyon vártam mar ezt a részt es remelem a következő is hamarabb fog jonni mint a mostani! Kivancsi leszek mit fog szólni Lizie ha meglátja Harryt... ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igyekszem, de dolgozom, és mellette rohanás van minden felé, mert az ünnepekre utazom haza, és még az országon belül is pestre, szóval mindent szerveznem kell, és közben könyvet írok, és még pihennem is kell. örülök, hogy tetszett xx

      Törlés
  3. Na, megérkeztem én is!:)
    Örülök, hogy végre hazafelé tartanak, bár félő, hogy történik velük valami, ami gátat szab ennek... Majd kiderül (bízom benne, hogy sikerül nekik), mindenesetre imádtam; nagyon tetszik a hangulata még mindig!❤️😊 Várom a folytatást!😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszett, hát szeretem a drámát, szóval még bármi előfordulhat. Xxx

      Törlés
  4. Alig vártam hogy jöjjön az új rész!!��
    Es imádtam, remélem jól fog alakulni a jövőjük, mert nagyon cukik együtt! ����
    Varom a következő részt!☺

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.