51.Fejezet★Zűrzavar

 H A R R Y

Kezeim a csípőjére simulnak, közelebb vonom magamhoz és az ágyékom szinte felrobban, ahogy a formás feneke nekem simul. Hajába fúrom az arcomat, a szám a nyakára tapasztom és nedves csókokkal lepem el. Kezem feljebb csúszik, melle tökéletesen a markomba illik, ahogyan a fedetlen keblére markolok. Eléggé erősen, de még is gyengéden. Ösztönösen mozdul, az a formás popsi az éledő farkamnak feszül én pedig annyira megfeszülök, hogy egy nyögés szakad fel a torkom mélyéről, miközben a mozgolódása ellen tartok. 

Határozottan felébredt, és éppen felhúzni készül engem. 

A melléről az ölére siklik a tenyerem, a puncijára szorítom a markomat, majd a nedvességébe mártózom. Érzem, s hallom, hogy levegő után kap, a combjai szorítani kezdik a kezemet, én pedig a fogaimat a válla bőrébe mélyesztem. A tenyeremmel széjjelebb feszítem a formás combokat, melyek akkor vannak a legjobb helyen, ha a nyakam, vagy a csípőm köré tekerednek. 

Eleget tesz nekem, hagyja, hogy beljebb nyomuljak, míg szám az arcára tér ár. A fejét felém fordítja és nyelve végigszalad a számon. Utána kapok, a fogaink szinte már koccannak a hevességnek köszönhetően. Keze megtalálja a tarkómat, még közelebb von a felhevült bőrére.

- Jó reggelt – mormolom a fülébe.

Azonnal megjelennek a gondolatok, hogy magam alá fordítom, s a világ legszebb nőjével magam alatt szeretkezem, de ő másképpen gondolja. Szembefordul velem. Ajkai nagy hévvel tapadnak az enyémre, nyelve a párjára talál, a combjait pedig átveti rajtam. Lenyúlok testünk találkozásáig és nem igazan húzva az időt merülök el forróságában. Mind a kettőnk száját megkönnyebbült felszakadt nyögés hagyja el. Felül, csípője kecsesen mozog a saját élvezetét hajszolva, a mellei csodás mozgásban vannak, melyekre a kezeim rá is találnak. Gyönyörködöm benne, ahogyan az arcain érzelmek hullámai suhannak át. Ajkai elválnak, a mellkasomba az ujjai fájdalmasan vájnak bele, és bőrén az izzadság megcsillan.

★

A csípőm köré akarom tekerni a törülközőt, amikor a fürdő ajtaja kivágódik és Kristina halálra vált arccal néz rám. Arcán könnyek csordulnak le, az ajkai elvannak válva, de látom, hogy a szavakat nem találja. Ujjai elfehérednek, ahogyan az ajtó kilincsét szorítja. 

Magam köré tekerem az anyagot és közelebb lépek hozzá. Kezem közé veszem az arcát, a szemeibe nézek és igyekszem ösztönözi, hogy elmondja mi is történt az elmúlt percekben, amíg a zuhany alatt álltam.

- Lizie ... – ennyit mond, a szavak elakadnak és keserves zokogás tör fel belőle.

- Mi van vele? – emelem meg kicsit a hangomat, amely oka mindössze annyi, hogy rám figyeljen és ossza már meg velem, hogy mi is történt, mert ebből semmit sem értek. – Bébi, mondj valamit, mert ebből semmit nem értek meg.

- Eltűnt.

- Mi az, hogy eltűnt?

Értetlenül állok előtte, és nem értem a kavargó szavak összességét. 

- Elbújt?

- Nincs sehol, Harry. Mindenhol megnéztem! – zokog fel keservesen én pedig elrontok mellette és a kicsi szobájába rohanok, ami valójában a csendtől visszhangzik. 

Felforgatom az egész lakást, tényleg mindent körbenézek, de semmit sem találok. Az ajtóhoz megyek, amelyen a zár rá van fordítva.

- Te mentél ki? 

- Igen.

- A riasztó? Te kapcsoltad ki?

Levegő után kapkod, tudom, hogy nem tud gondolkozni és csak a lánya körül forognak a gondolatai, de ezek fontos dolgok.

- Nem, nem volt bekapcsolva – zavaros.

Visszarontok a hálóba és felkapom a szekrényből az első kezembe akadó farmert és pólót. Beleugrom a bakancsomba, felkapom a telefonomat és a kulcsomat.

- Hova mész? 

- Körbe nézek a környéken.

- Harry.

Reszket.

Nekem pedig a szívem szakad meg.

- Mindjárt visszajövök, maradj itt addig, hátha előkerül.

Tudom, hogy nem így lesz, de tisztán át kell gondolnom a következő lépést, arról nem is beszélve, hogy nem érdemi meg, hogy lássa miként verem péppé a gyermeke apját, ha a kezeim közé kapom. Biztos, hogy az ujjaim addig fogják a tokrát szorítani, amíg a bűneit meg nem bánja, aztán tovább. Lehet, hogy állati gondolataim vannak, de nem tudom tétlenül nézni ezt a szart, amit művel azzal a ribanccal az oldalán.

- Harry, ne hagyj itt – szalad után, én pedig a homlokára nyomok egy csókot, és rázárom az ajtót, mert nem szeretném, ha követne. Nem tudom vállani a következményeket a tetteimért, és nincs szükség arra, hogy a szemtanúja legyen, annak ellenére, hogy már sok mindent átélt a háborúba mellettem.

Lefelé a lépcsőn tisztán hallom, ahogyan az ajtót veri, a torka szakadtából ordít és csak reménykedem, hogy a szomszédok nem hívják ki a rendőrséget. 

K R I S T I N A  

Már a torkom fáj, ahogyan a hang felszakad belőlem, az öklömmel pedig az ajtót verem, bár ez a fájdalom eltörpül a szívemben tomboló érzelmek mellett. Az ablakhoz megyek, és felrántom azt, látom, hogy Harry az utcát járja körbe, de valamiféle taktika szerint. Nem össze vissza, ahogyan azt én tenném ordítva, kikelve magamból.

Letörlöm az öklömmel a könnyeimet és a vadul kalapáló szívemre szorítom a kezemet, amely hatalmas fájdalommal dobban újra, s újra. Remegek, reszketek, és magam sem hiszem el, hogy ennyire mocskosul elbaszott világban élünk, ahol ilyet kell átélnie az embernek. Igyekszem a gondolataimat kordában tartani, de már annyi féle variáció játszódott le bennem, hogy már magam sem tudom, hogy miben kellene hinnem. Abban biztos vagyok én magam is, hogy Chris keze benne van a dologban. Lizie soha nem tűnt el, még parkban, játszótéren sem. Nagyon okos kislány, aki nyilván csak az apjának köszönhetően hiányzik mellőlem, és ha visszakapom, s Chris szemeibe nézhetek végre, nem fogok jót állni magamért.

50.Fejezet★Hálás gondolatok

 K R I S T I N A

Harry követi Liziet, aki a park eldugott, igazán impozáns játszóterén szalad egyenesen a számára hatalmas csúszda irányába. Harry olyan lelkesen követi, hogy megfordul a fejem, még jobban is élvezi, mint a lányom. Lizie kacagó hangja visszhangot ver a fák rengetegében, míg lehuppan a csúszda tetején és lecsúszik, közben meg is fordul hasra én pedig egy szívinfarktust hordok ki lábon közben. Amint arrább megy Harry is lecsúszik, és kiált közben, ahogyan Elizabeth. 

- Még egyszer? – Lizie már ismét a tetejére mászik az építménynek, én pedig a telefonommal megörökítem a pillanatot.

- Te nem jössz? – vigyorog rám csintalan mosollyal Harry.

- Nem, kihagyom.

Ördögire vált a mosolya, majd a vállára dob, mintha egy könnyed rongybaba lennék.

- Harry, tegyél le! – kiáltok, de nevetek is egyszerre. – Mint valami nagy gyerek.

- Rosszalkodjunk ma, megtehetjük – kezd el velem együtt a csúszda tetejére menni, míg a lányom áruló módon nevet hangosan rajtam.

Harry leül, engem az ölébe vesz. Azt hiszem, hogy kívülről eléggé nevetséges a helyzet, de szerencsére rajtunk kívül senki nincs itt. Mellkasának dőlök, és hagyom magam, hogy a játszmáját végig játssza. A homokba érve felállok, leporolom magam, és már most utálom az egészet, mert érzem, hogy a homokszemcsék mindenhova bekerültek. Ennek ellenére mosolygok, és csókot hintek a kislányom fejetetejére. 

- Jó móka, anyuc!

- Igen, de hagylak Harryvel, nemsokára megyünk haza, rendben?

Bólint, de szerintem meg sem hallotta a szavaimat, mert már a mászókán van, és nyelvét kidugva koncentrál a mászásra.

- Alaposan kifárasztod – jegyzem meg Harrynek.

- Hm, először a lányát, utána az anyját.

- Te bolond – legyintem meg.

★

- Rendesen kifárasztottad – hajtom le Lizie ajtaját, miután alig pár sornyi mese után már el is rabolták az álommanók. Nagyon nagy erővel küzdött ellenük, még egy mesét és egy színes fürdőt is beiktattunk, de aztán a mai nap eseményei rendesen kifárasztották. Harry nagyon érti a dolgát, de egyáltalán nem panaszkodom, mert Lizie nagyon boldog volt a nap folyamán, és ez mindent megér a számomra. A szívemet melengette minden pillanat, aminek a szemtanúja lehettem.

- Csak jól éreztük magunkat – lép ki a fürdőből Harry, egy törülközővel a nedves haját törölve. – Egy életre való kislány, és hálás vagyok tényleg, hogy benneteket megkaphattam az életemben.

Ledobja a törülközőt, amiért szívem szerint szólnék, ám ahogy az ágyra fekszik, mint egy vadállat a becserkészni való zsákmányát, azonnal elfelejtek mindent. A lélegzetem kihagy, a fülem búgni kezd, az orromba kúszik friss illata, és közelebb hajolok, mint egy kiéhezett, megbabonázott lény. Az orrával megböki az arcomat, én pedig lehunyom a szemhéjaimat, hogy levegőhöz jussak és kisebb szünetet nyerjek a kábulat fogságából, amit folyamatosan okoz nekem. 

- Hova mentél?

Felnézek Harry tekintetébe, és értetlenséget látok tisztán megvillanni benne. Nagyot nyelek, s hátrébb húzódnék annak ellenére, hogy valójában közelebb szeretnék bújni hozzá, az ölelő karjaiban elveszni.

- Mikor?

- A múltkor, amikor kicsit túlittam a dolgon – kissé zavarba jövök a beismerés következtében, de hamar emlékezetem magam, hogy felnőtt vagyok és nekem is kijár a szórakozás, nem mellesleg pedig semmilyen polgárpukkasztó dolgot nem tettem. Legalábbis senki nem rótt fel semmi ilyesmit. – Tudom, hogy emlékezel – sóhajtok fel. – Lefektettél, és hallottam, hogy elhagyod a lakást, de hamar vissza is jöttél.

Felsóhajt, és a hátára fekszik, a plafont kezdi el bámulni. Kétlem, hogy amiatt, hogy erről beszélnie kell, mintsem amiatt, hogy észhez térjen a kábulatból.

- Louisa az utcán volt, amikor hazajöttünk. Lementem kissé elbeszélgetni vele, bár inkább én beszéltem, mintsem ő.

- Miért nem szóltál?

- Részeg voltál szivi.

Mellkason legyintem, kissé felhördülve.

- Messze voltam a részegségtől – kérem ki magamnak. Tény, hogy másnap komoly gyomorforgással küzdöttem, és egyáltalán nem voltam a helyzet magaslatán, de emlékszem az estére, és hogy jól éreztük Lolával magunkat.

- Oké bébi, ahogy szeretnéd, megegyezünk – vigyorog rám mocskos módon, s fölém gördül, kezeimet a fejem fölé feszíti, farkasszemet nézünk. Ajkai érintik az enyéimeket, de nem csókol meg, csak kínoz. 

- Ne tereld el a figyelmemet – túrok a hajába, amint kiszabadítom a finom szorításból a kezeimet. – Mit beszéltél a barátnőmmel?

Felnevet hangosan és legördül rólam. 

- Csak a tudomására adtam, hogy nem ez a megfelelő módja annak, hogy megjelenjenek itt. Abba bele se mentem, hogy halottnak kellene lennie. Mondjuk úgy, hogy mind a kettőjüknek.

- Chris is vele volt?

- Nem, de telefonon beszélt vele.

- Miért nem áll elém, ahelyett, hogy betör és a faszságait játssza?

- Mert egy kispöcs, akinek nincs vér a pucájában. Nem akarom a halott-még sem halott férjedet szapulni, de már érik, hogy pofán vágjam, ha a kezeim közé kapom.

- Csak ésszel, és azért szeretnék én is váltani vele pár szót.

Felkönyököl és a szemeimbe néz mélyen, szinte a zsigereimben érzem, s tudom, hogy fájdalmas lesz a kérdése.

- Szereted még?

Megremegek a kérdése hallatán és hirtelen még a nememet is elfelejtem. Majd összeszedem magam, mert nem sokra megyek azzal, ha hazugságokkal traktálom.

- Szeretem-e? Érdekes kérdés – sóhajtok fel. – Nyilván elhitette velem, hogy meghalt, és hogy ketten maradtunk Lizievel. Nyilván az ő lánya is, ám kijelenthetem, hogy nem akarom a közelében tudni jelenleg. Szívtelen lennék?

- Nem édes, nem vagy az. Az anyja vagy és a legjobb tudásod szerint a legjobbat szeretnéd neki. Ez rendben is van, de nem ezt kérdeztem.

- Vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban, beszélni akarok vele, de nem akarom a saját életemben sem. A szerelem már régen elmúlt, és tudom, hogy a határok elmosódnak nagyon észrevétlenül, de kétlem, hogy egy ilyen emberbe bele tudnék szeretni megint. Arról nem is beszélve, hogy boldog vagyok veled, és a mindenemet jelented. Hálás vagyok, amiért az utamba sodródtál.

49.Fejezet★Szánalmas életek

 H A R R Y

Megfogom Kris kezét és a puba vezetem, ahol már Liam és a menyasszonya vár bennünket. A nagymama jóvoltából kaptunk egy kimenőt a ma estére. Már egy hete, hogy itthon vagyunk, Kristinával, és persze Lizievel, aki a lebájosabb kislány, akivel eddig találkoztam. Nem mondanám, hogy tartottam tőle bármennyire is, de azért soha nem lehet tudni, hogy mire számítson az ember egy gyermektől. Én pozitívan csalódtam, s minden pillanatot imádok megélni a kislánnyal, aki sokat fecseg, táncol és énekel, mint egy hercegnő.

Ez a kapcsolatom Lizivel csak még nehezebbé teszi, hogy Chris és Louisa szórakoznak. Azóta semmi nem volt, legalábbis Kris semmit sem osztott meg velem, amikor kérdeztem, akkor is tagadta. Hiszek neki, bár tudom, hogy mennyire is nem akarja, hogy én vegyem a kezeimbe az ügyet. Ebben talán igaza is lenne, hiszen nem rám tartozik, ám nem fogom megengedni senkinek, hogy csak így szórakozzon. Valamilyen módon lemondott a családjáról Chris, és ki fogom deríteni, hogy miért, s mik is a szándékai most.

Kitárom az ajtót, magam előtt beengedem Krist, és azonnal Liamet keresem a tekintetemmel, de az oldalamon álló nő hamarabb kiszúrja a már kissé becsiccsentett barátnőjét.

- Azt hiszem, hogy Lolának már nem kell több – jegyezi meg nevetve, aztán elszakad tőlem, és az asztalhoz igyekszik, ahol a lány már a karjaiba is omlik. Igazán édes látvány.

- Mi van, nem bír az asszony magával? – beülök Liam mellé, aki a sörébe bukik.

- Azt mondta, hogy ma kirúgnak a hámból, úgyhogy te se számíts jobbra.

Elmerengek, hogy a becsiccsentett Kristina milyen is lehet, és a gondolatok a fejemben olyan kuszák és buják lesznek másodpercek alatt, hogy inkább egy sört rendelek, mielőtt a farkam életre kelne. 

- Tudod Harry – kezd el az asztal fölött Lola mutogatni, mire magára vonja a figyelmemet. – Többet nem viszed sehova.

- Liamet?

- Kristinát! Nem láttam mióta itthon vagy – sóhajt fel drámaian.

- Egy hete vagyunk itthon – mordulok rá, bár egyáltalán nem barátságtalanul. – Kétlem, hogy te nem Liam farkán játszadoztál.

Kicsit nyersebben szaladnak ki a gondolatim a számon, mint az kellene, de egyáltalán nem zavartatom magam, ellenben a két lánnyal.

- Harry! – Kris kikerekedett szemekkel mered rám.

Liam semmit nem mond, míg Lola csak legyint.

- Majd megtudod, hogy mennyire bonyolult az esküvő szervezése, és mennyire szükségem van a barátnőmre.

Kristina a füléig pirul, látom. Teljes mértékben komolyan gondolom vele a kapcsolatomat, és bár nem beszéltünk a közös jövőről, de úgy érzem ennek ellenére, hogy teljesen egy irányba haladnak a céljaink. Ám ennek ellenére, biztos vagyok benne, hogyha ez az őrültség Chrisel lezárul, csak utána térhetünk át erre. Nem mintha sietnünk kellene, mert véleményem szerint bőven van időnk, és előttünk áll az egész életünk.

Hű, komoly szavak.

A sörömbe iszok és a lányokra nézek, akik kimásznak a helyükről és a zeneautomatához mennek. Lola lelkesen válogat a zenék között, de én Krisen merengek el. Csodálatos egy nő, és annyira büszke vagyok arra, hogy az oldalán lehetek.

Felhangzik egy igazán régi zene, aminek már a címére sem emlékszem, de arra tökéltesen, hogy akkor is már bőven cikinek számított, hát még most. Ennek ellenére a lányok teljesen élvezve, átszellemülve a színpadon teremnek, ahol a karaoke estekhez való mikrofonok állnak, és szégyentelenül belekezdnek. 

- Vajon holnapra mennyire fogják ezt cikinek tartani? – Liam vonja magára a figyelmemet.

- Nem tudom, de nem is érdekel. Legalább jól érzik magukat. Krisre rá is fér.

- Na, mi van?

Hátra dőlök, a sörömbe iszok, és amint kissé csillapodok, belekezdek. Elmondok mindent Liamnek, és nem azért, mert egy pletykás pöcs vagyok, hanem mert ő velem ellentétben jól ismerte Christ. Hátha tud valami hasznosnak vélt dolgot mondani a számomra, amivel közelebb kerülhetek a megoldásokhoz.  

- Csak szórakozol velem – röhög fel. – Én is láttam, ahogyan lelövik.

- Louisat is láttuk elvérezni – mutatok rá a dologra. – Most még is két lábon járkál, és betör a barátnőm házába, mintha kurvára megtehetne bármit.

- Ez el van baszva.

- Nekem mondod? 

- Mit akarsz csinálni?

- Megkeresem, és ki szedem belőle, hogy mi a szar ez, amit játszik. Nem fogom hagyni neki, hogy elbasszon mindent. Maradt volna Kristina és a lánya mellett.

- Belekeveredhetett valamibe.

- Hülye vagyok igaz?

- Tény, hogy megragadtak a pöcsödnél fogva – röhög fel és a lányok irányába int. – De nem hibáztatlak emiatt.

- Nyilván neki lennének elő jogai, hiszen Lizie apja, de...

- De elhagyta őket. Lemondott róluk. Nyilván nem tudjuk, hogy mi áll a háttérben, de ki fogjuk deríteni.

Biccentek köszönet képpen, bár tudom, hogy semmi szükség nincs rá.

★

Azt hiszem, hogy elérkezett az a fejezet az életemben, amire nem mostanában számítottam. Már több ember táncol, Kris hozzám simul, és nem mondom, hogy annyira tiltakoznék emiatt, de egyáltalán nem itt képzeltem el ezt a pillanatot. Azt hiszem, hogy már bőven kinőtünk ebből a korból, de még is csak a csípőjét fogva még közelebb húznám magamhoz, amíg a falnak nem taszítva nyikkan egyet, és magamévá nem tehetem a felhevült testét.

Felhevült rendesen a buli, egyik pillanatban a lányokat leteremtik a pultról, majd nagyobb mennyiségű alkohol kerül a felületre és a pult lángra borul. Kris és a több ember is sikítozni kezd, és a barátnőm meg is húzza az italt, ami nálam van. Szerencsére víz, ám az arca kissé fintorba is fordul. Hamar túl lép rajta, aztán tovább rázza a formás hátsóját, amibe annyira imádok kapaszkodni egy vad menet közbe.

- Nincs kedved lelépni?

Olyan buja a hangja, hogy azonnal rávágom, hogy igen, menjünk. Kézen ragadom, elköszönünk Liamtől és Lolától, akik kissé józanabbak, mint a szerelmem. Tény, hogy nem bírja igazán az alkoholt. Ezt mindenképpen a következő alkalommal a szemeim előtt kell tartanom.

★

Ahogy bevezetem Kristinát a házba, valamiért oldalra pillantok, és magam sem tudom, hogy meglepődőm-e vagy sem, de Louisa néz velem szemben egy lámpa fényében. Elengedem a tekintetét, bevezetem Krist az épületbe, fel a lakásba, egyenesen a hálóba. Nem éppen van friss. Valószínű, hogy el is szokott az éjszakázástól, így nem is törőm magam. Megszabadítom a kényelmetlen dolgoktól, és lefektetem. Puszit hintek a szájára és behajtva az ajtót elhagyom a lakást. Magam mögött gondosan zárom be, ám tudom, hogy nem megyek messze, de biztos, ami biztos alapon.

Kiérek az utcára, azonnal arra indulok, ahol a lány állt még percekkel ez előtt. Határozott léptekkel megyek, közelítem meg a helyet, és a sikátorban meg is találom a lányt, aki éppen a telefonján beszél. A háta mögé megyek, kikapom a készüléket a kezéből.

- Te vagy az, Chris? – nem válaszol, bár fogalmam sem volt, hogy mit vártam ettől a pöcstől. – Ha még egyszer be mertek törni, zaklatni meritek őket, én foglak levadászni.

Louisa szemeibe nézek, miközben a szavak keményen elhagyják a számat. A vonal megszakad, én pedig csak nevetni tudok a szánalmas életükön.

- Mi van? – ragadom meg az állánál fogva a lányt, és a téglafalnak szorítom. – Add át annak a gyávának, hogy kiherélem! Merjen a szemeimbe nézni és ne bujkáljon, mint egy patkány. Nem szánalmas, hogy a férfi, aki félrekúrt veled, most vissza lohol a gyereke anyjához?

- Te is azért... 

Nem hagyom, hogy befejezze a mondatot.

- Soha nem raktam beléd a farkam, és ezt te is tudod – röhögök fel, és elengedem kicsi szorongatás után. Soha nem ütnék meg egy nőt, de ő nagyon feszegeti a határaimat. – Takarodj innen, és nem akarlak meglátni itt többet, mert nem fogod ennyivel megúszni.

Kilép előlem, és az utca kijárata felé indul.

- Még találkozunk – csókot dob és eltűnik.