47.Fejezet★Szívfacsaró a látvány

K R I S T I N A

Muszáj, hogy beálljak a zuhany alá, hogy lehűtsem üvöltve gyötrődő testem. 

Zihálva, izzadtan ébredtem meg az éjszaka közepén, azt álmodva, hogy Harryt agyon lövik, és tétlenül végignézem ezt a jelenetet, némán ordítva, a fájdalmát érezve, a vérének szaga az orromba kúszott. Könnyeim az arcomat áztatták, a szívem olyan őrült tempót diktált, hogy azt hittem, kiugrik a mellkasomból. 

Arcomat a zuhany felé fordítom, és hagyom, hogy lemosson mindent rólam a víz. Reménykedem, hogy a fájdalmat és a gondokat is eltűnteti a lefolyóban, de sajnos a gyötrődés mardosó érzése megmarad. Pár éjszakával vagyunk odább, hogy Chris a lakásba jött, majd szembe nézett velem, tudatva, hogy valóban az élők sorában van. Még mindig nem emésztettem meg az egészet, és az utcán, mint valami őrült folyamatosan figyelem, hogy nem-e követ. Már érzem magamon a pillantását, tiszta paranoiás lettem, és ez nem tetszik. 

Harryt azóta sem sikerült elérnem, ami a nyomasztó érzésem másik fele. Azóta Niallel sem beszéltem, és a gondolataim olyan sebesen, vészjóslón forognak, hogy már magamat kergetem az őrületbe. 

Igyekszem lenyugtatni magamat, de nagyon nehéz, és egyre nehezebb, ahogy kiderülnek a dolgok, minden a napvilágra bukik a büdös múltból, és a hazugságok csak úgy bűzleni kezdenek körülöttünk. Úgy érzem, hogy a tűrőképességem véges, és már nagyon is a végénél járok. Fogalmam sincs, hogy mennyi az a dolog, amit elbírok meg, de ilyenkor a lányom arca jelenik meg, akiért viszont bármit elbírok, megteszek.

Megfordulok a zuhanyfülkében és a szívem megáll az ijedtségtől. Azonnal oda kapom a kezemet, amíg az elém táruló látványt emésztem. Közelebb lépek a párás üveghez, ujjaimat végig húzom rajta, és a tenyeremet teljesen rátapasztom. Szemtől szemben állunk, és még sem hiszem el, hogy itt van. Behunyom a szemeimet, majd ismételten felnézek, és nem tűnik el. 

Itt áll.

Előttem.

Engem néz szótlanul, és a tekintete mindent elmond számomra. A legtöbbet, a legcsodásabb érzéseket, amik a bensőjében lakoznak irányomban.

Beljebb lép a helyiségbe, becsukja maga mögött az ajtót, aztán a koszos, szaggatott, véres ruhák a földre kerülnek. Meztelen felsőteste feltárul, és az újabb sebek a bőrén a szívembe marnak. 

Szívfacsaró a látvány.

Várom, türelmes vagyok a türelmetlenség ellenére, ami bennem lakozik mélyen. Nagyot nyelek, ahogy a bőrfelületek mutatkoznak meg előttem a tekintetét nem elszakítva tőlem. Még levegőt is elfelejtek venni, amikor a zuhanykabin ajtaja kitárul ő pedig belép rajta, mint valaki, aki érezte, hogy mennyire borzasztóan szükségem van rá.

Ujjaival végigsimít a nedves arcomon, s ekkor konstatálom, hogy a könnyeim makacsul utat törtek maguknak, és a vízcseppekkel egyesülnek az arcomon. Közelebb hajol, száját a bőrömre nyomja, lecsókolja minden fájdalmam, félelmem, megkönnyebbülésem. Ujjaim a csípőjének bőrébe marnak, közelebb húzom magamhoz, mert folyamat úgy érzem, hogy túlságosan is távol vannak, annak ellenére, hogy ölel, érint. Nem hiszem el, hogy itt van, hogy itt áll előttem, hogy csókol, hogy érint. Begörbülnek az ujjaim, már annyira szorítom, attól félek, hogy fájdalmat okozom neki, de ő tűr, még többet ad, ölel.

Arcomat fordítom, szája a számat éri, csókja az enyémbe olvad, a nyelve simogat, és a keze a mellem halmát érintve kelt még nagyobb vágyat bennem. Közelebb lépek, a víz tovább zuhog ránk, s úgy érzem, hogy minden fájdalmam elmossa a pillanatban és ketten maradunk csupaszon, szeretve.

★

Még mindig nem hiszem el, hogy Harry karjai között találom magam, s könnyedén a szemeibe tudok nézni. Nagyon késő van, de nem akarom a szemeimet lehunyni és álomba zuhanni, mert attól rettegek, hogy mikor felébredem Harry csak az éjszaka halványulásában eltűnik a napfelkeltével együtt. 

- Aludjál, nem megyek sehova.

Mintha csak a gondolataimba látna. Ajkait a halántékomra nyomja, én pedig csak élvezem a pillanatot, amit szorosan hozzábújva tölthetek. Ez az a dolog, ami most a lelkemet annyira megkönnyíti, hogy sikerül mindenre elfeledkeznem egy kicsit. Már amennyire ez lehetségessé válik. Ujjaim a mellkasán cikáznak, és a frissen összefoltozott bőre láttán meghasad a szívem, annak ellenére, hogy már az elején tudtam pontosan, hogy hova is megy, mik is történhetnek vele, s össze tehetem a két kezemet, amikor most a lélegzetét hallgathatom, és a meleg bőrét simogathatom.

- Holnap sok mindenről beszélnünk kell – suttogom, és úgy mozdulok, hogy a szemeibe nézhessek.

Kisimít egy kusza tincset az arcomból, amely a szemembe lóg. Ajkai a homlokomra simulnak, és még szorosabban ölel körbe, szinte már a csontjaim roppannak meg, de még többért könyörgöm magamban. Illatát mélyen magamba szívom, és lehunyom a szemhéjaimat, mert a reggel lassan ránk köszönöt, és egy kis angyalkának szüksége lesz rám.

- Mindent át fogunk beszélni, amit csak szeretnél. 

- Reggel találkozni fogsz Lizievel.

- Alig várom a pillanatot. Biztosan nagyon jól kifogunk jönni.

Felnevetek.

- Persze, már lekenyerezted előre mindenfélével.

Érzem az arcomon, hogy vigyorog.

- Aludjunk, rám is rám fér egy kis pihenés.

H A R R Y

Úgy érzem, hogy nem aludtam eleget, pedig meglehetősen több óra ment el alvással, mint a határon túl. A szemeimet még makacs módon nem akarom kinyitni, pedig bármikor mindenféle könnyedséggel ébredem fel, de most annyira vonz az ágynemű melegséges, és a finom, édes illat terjengése, hogy egész nap itt maradnék. 

Viszont egy valami határozottan hiányzik. Kinyúlok, de az ágy hideg, üres felülete simul a tenyerembe egy cici vagy egy popsi helyett. Ráveszem magam, hogy felnézzek, és csalódottan látom, hogy valóban egyedül vagyok. A szobába sötétség van még, de határozottan tudom, hogy már bőven a korai órák a hátam mögött vannak. A hátamra fordulok, mély levegőt veszek, és kimászom a takaró alól. A táskámból kikapok egy melegítőt, és egy felsőt, tekintettel Liziere, akivel valószínű, hogy találkozni fogok. 

Kimegyek a szobából, és az otthon melegsége, ami átölel, melegséggel tölt el, és ez az, amiből nem akarok kiszabadulni soha. Nagyjából kiismerve a kis lakást, a konyhába megyek, ahonnan hangokat hallok. Belesek, de Krist egyedül pillantom meg, ahogyan a tűhelynél áll és énekelgetve kavargat valamit. Az ajtófélfának dőlve figyelem a jelenetet, ami mosolyt csal az arcomra, és az egyik legédesebb dolog, amit valaha láttam. Forogni kezd, és megszeppen, ahogy szembenéz velem.  Elvigyorodik, leteszi a fakanalat és hozzám lép. Ajkait az enyéimre nyomja, és finom méz íze azonnal az ajkaimat lepi el.

- Hm, nem mondom, hogy nem tudtam volna elképzelni ennél szebb ébresztőt, de jelenleg ezzel is beérem.

- Ebédet készítek, a reggeliről lekéstél, de csinálhatok valamit, ha éhes vagy.

- Nem, megvárom az ebédet – lépek mögé, és átölelem a derekánál fogva. – És hol a kis angyalkád?

- Anya elvitte valami programra. Teljesen ki ment a fejemből. De este közös vacsora, úgyhogy nem úszod meg.

- Eddig is rád vártam, nem miattam nem találkoztunk.

- Tudom, tudom. De meg kell...

- Ne is folytasd. Miben segíthetek?

Elkezd magyarázni én pedig beállok kis kuktának mellé, persze nem mintha annyira nagy tudásom lenne a konyha területén.