49.Fejezet★Szánalmas életek

 H A R R Y

Megfogom Kris kezét és a puba vezetem, ahol már Liam és a menyasszonya vár bennünket. A nagymama jóvoltából kaptunk egy kimenőt a ma estére. Már egy hete, hogy itthon vagyunk, Kristinával, és persze Lizievel, aki a lebájosabb kislány, akivel eddig találkoztam. Nem mondanám, hogy tartottam tőle bármennyire is, de azért soha nem lehet tudni, hogy mire számítson az ember egy gyermektől. Én pozitívan csalódtam, s minden pillanatot imádok megélni a kislánnyal, aki sokat fecseg, táncol és énekel, mint egy hercegnő.

Ez a kapcsolatom Lizivel csak még nehezebbé teszi, hogy Chris és Louisa szórakoznak. Azóta semmi nem volt, legalábbis Kris semmit sem osztott meg velem, amikor kérdeztem, akkor is tagadta. Hiszek neki, bár tudom, hogy mennyire is nem akarja, hogy én vegyem a kezeimbe az ügyet. Ebben talán igaza is lenne, hiszen nem rám tartozik, ám nem fogom megengedni senkinek, hogy csak így szórakozzon. Valamilyen módon lemondott a családjáról Chris, és ki fogom deríteni, hogy miért, s mik is a szándékai most.

Kitárom az ajtót, magam előtt beengedem Krist, és azonnal Liamet keresem a tekintetemmel, de az oldalamon álló nő hamarabb kiszúrja a már kissé becsiccsentett barátnőjét.

- Azt hiszem, hogy Lolának már nem kell több – jegyezi meg nevetve, aztán elszakad tőlem, és az asztalhoz igyekszik, ahol a lány már a karjaiba is omlik. Igazán édes látvány.

- Mi van, nem bír az asszony magával? – beülök Liam mellé, aki a sörébe bukik.

- Azt mondta, hogy ma kirúgnak a hámból, úgyhogy te se számíts jobbra.

Elmerengek, hogy a becsiccsentett Kristina milyen is lehet, és a gondolatok a fejemben olyan kuszák és buják lesznek másodpercek alatt, hogy inkább egy sört rendelek, mielőtt a farkam életre kelne. 

- Tudod Harry – kezd el az asztal fölött Lola mutogatni, mire magára vonja a figyelmemet. – Többet nem viszed sehova.

- Liamet?

- Kristinát! Nem láttam mióta itthon vagy – sóhajt fel drámaian.

- Egy hete vagyunk itthon – mordulok rá, bár egyáltalán nem barátságtalanul. – Kétlem, hogy te nem Liam farkán játszadoztál.

Kicsit nyersebben szaladnak ki a gondolatim a számon, mint az kellene, de egyáltalán nem zavartatom magam, ellenben a két lánnyal.

- Harry! – Kris kikerekedett szemekkel mered rám.

Liam semmit nem mond, míg Lola csak legyint.

- Majd megtudod, hogy mennyire bonyolult az esküvő szervezése, és mennyire szükségem van a barátnőmre.

Kristina a füléig pirul, látom. Teljes mértékben komolyan gondolom vele a kapcsolatomat, és bár nem beszéltünk a közös jövőről, de úgy érzem ennek ellenére, hogy teljesen egy irányba haladnak a céljaink. Ám ennek ellenére, biztos vagyok benne, hogyha ez az őrültség Chrisel lezárul, csak utána térhetünk át erre. Nem mintha sietnünk kellene, mert véleményem szerint bőven van időnk, és előttünk áll az egész életünk.

Hű, komoly szavak.

A sörömbe iszok és a lányokra nézek, akik kimásznak a helyükről és a zeneautomatához mennek. Lola lelkesen válogat a zenék között, de én Krisen merengek el. Csodálatos egy nő, és annyira büszke vagyok arra, hogy az oldalán lehetek.

Felhangzik egy igazán régi zene, aminek már a címére sem emlékszem, de arra tökéltesen, hogy akkor is már bőven cikinek számított, hát még most. Ennek ellenére a lányok teljesen élvezve, átszellemülve a színpadon teremnek, ahol a karaoke estekhez való mikrofonok állnak, és szégyentelenül belekezdnek. 

- Vajon holnapra mennyire fogják ezt cikinek tartani? – Liam vonja magára a figyelmemet.

- Nem tudom, de nem is érdekel. Legalább jól érzik magukat. Krisre rá is fér.

- Na, mi van?

Hátra dőlök, a sörömbe iszok, és amint kissé csillapodok, belekezdek. Elmondok mindent Liamnek, és nem azért, mert egy pletykás pöcs vagyok, hanem mert ő velem ellentétben jól ismerte Christ. Hátha tud valami hasznosnak vélt dolgot mondani a számomra, amivel közelebb kerülhetek a megoldásokhoz.  

- Csak szórakozol velem – röhög fel. – Én is láttam, ahogyan lelövik.

- Louisat is láttuk elvérezni – mutatok rá a dologra. – Most még is két lábon járkál, és betör a barátnőm házába, mintha kurvára megtehetne bármit.

- Ez el van baszva.

- Nekem mondod? 

- Mit akarsz csinálni?

- Megkeresem, és ki szedem belőle, hogy mi a szar ez, amit játszik. Nem fogom hagyni neki, hogy elbasszon mindent. Maradt volna Kristina és a lánya mellett.

- Belekeveredhetett valamibe.

- Hülye vagyok igaz?

- Tény, hogy megragadtak a pöcsödnél fogva – röhög fel és a lányok irányába int. – De nem hibáztatlak emiatt.

- Nyilván neki lennének elő jogai, hiszen Lizie apja, de...

- De elhagyta őket. Lemondott róluk. Nyilván nem tudjuk, hogy mi áll a háttérben, de ki fogjuk deríteni.

Biccentek köszönet képpen, bár tudom, hogy semmi szükség nincs rá.

★

Azt hiszem, hogy elérkezett az a fejezet az életemben, amire nem mostanában számítottam. Már több ember táncol, Kris hozzám simul, és nem mondom, hogy annyira tiltakoznék emiatt, de egyáltalán nem itt képzeltem el ezt a pillanatot. Azt hiszem, hogy már bőven kinőtünk ebből a korból, de még is csak a csípőjét fogva még közelebb húznám magamhoz, amíg a falnak nem taszítva nyikkan egyet, és magamévá nem tehetem a felhevült testét.

Felhevült rendesen a buli, egyik pillanatban a lányokat leteremtik a pultról, majd nagyobb mennyiségű alkohol kerül a felületre és a pult lángra borul. Kris és a több ember is sikítozni kezd, és a barátnőm meg is húzza az italt, ami nálam van. Szerencsére víz, ám az arca kissé fintorba is fordul. Hamar túl lép rajta, aztán tovább rázza a formás hátsóját, amibe annyira imádok kapaszkodni egy vad menet közbe.

- Nincs kedved lelépni?

Olyan buja a hangja, hogy azonnal rávágom, hogy igen, menjünk. Kézen ragadom, elköszönünk Liamtől és Lolától, akik kissé józanabbak, mint a szerelmem. Tény, hogy nem bírja igazán az alkoholt. Ezt mindenképpen a következő alkalommal a szemeim előtt kell tartanom.

★

Ahogy bevezetem Kristinát a házba, valamiért oldalra pillantok, és magam sem tudom, hogy meglepődőm-e vagy sem, de Louisa néz velem szemben egy lámpa fényében. Elengedem a tekintetét, bevezetem Krist az épületbe, fel a lakásba, egyenesen a hálóba. Nem éppen van friss. Valószínű, hogy el is szokott az éjszakázástól, így nem is törőm magam. Megszabadítom a kényelmetlen dolgoktól, és lefektetem. Puszit hintek a szájára és behajtva az ajtót elhagyom a lakást. Magam mögött gondosan zárom be, ám tudom, hogy nem megyek messze, de biztos, ami biztos alapon.

Kiérek az utcára, azonnal arra indulok, ahol a lány állt még percekkel ez előtt. Határozott léptekkel megyek, közelítem meg a helyet, és a sikátorban meg is találom a lányt, aki éppen a telefonján beszél. A háta mögé megyek, kikapom a készüléket a kezéből.

- Te vagy az, Chris? – nem válaszol, bár fogalmam sem volt, hogy mit vártam ettől a pöcstől. – Ha még egyszer be mertek törni, zaklatni meritek őket, én foglak levadászni.

Louisa szemeibe nézek, miközben a szavak keményen elhagyják a számat. A vonal megszakad, én pedig csak nevetni tudok a szánalmas életükön.

- Mi van? – ragadom meg az állánál fogva a lányt, és a téglafalnak szorítom. – Add át annak a gyávának, hogy kiherélem! Merjen a szemeimbe nézni és ne bujkáljon, mint egy patkány. Nem szánalmas, hogy a férfi, aki félrekúrt veled, most vissza lohol a gyereke anyjához?

- Te is azért... 

Nem hagyom, hogy befejezze a mondatot.

- Soha nem raktam beléd a farkam, és ezt te is tudod – röhögök fel, és elengedem kicsi szorongatás után. Soha nem ütnék meg egy nőt, de ő nagyon feszegeti a határaimat. – Takarodj innen, és nem akarlak meglátni itt többet, mert nem fogod ennyivel megúszni.

Kilép előlem, és az utca kijárata felé indul.

- Még találkozunk – csókot dob és eltűnik.