Leparkolok a ház előtt, ami inkább viskónak, mintsem családi apartmannak nevezhető. A városhatárt jóval elhagytuk, és elborzadok azon, hogy miért is kényszerűrt arra Chris, hogy itt tartsa a lányát. A fegyveremet ellenőrzöm, de semmiképpen sem akarom használni, főleg nem Lizie előtt.
- Mi a terv? – Liam áll meg mellettem a faházat méregetve.
- Fogalmam sincs, talán bekopogok.
Közlöm vele már megközelítve a viskót. Fellépek a verandának nevezet kis szarra, és a lábam már rúgja is be az ajtót, ami kettéhasad.
- Végül is, ez is egy módja.
Beljebb lépünk és Chris a fegyverrét rám fogva néz velem szemben, míg mögötte Lizie a kanapén ül, reszketve.
- Harry!
Kicsi hangja magára vonja a figyelmemet, ahogyan a szívemet melengeti. Kinyújtom a kezemet, gyorsan körbe pillantok, a ribancot sehol nem találom.
- Gyere ide édesem – nyújtom ki felé a szabad kezemet, mire lemászik a kanapéról és elindul felém, de Chris megállítja.
- Ne olyan sietősen. Ő az én lányom – sziszegi a fogaim között. Arcán gyógyult, de még is csúnya vágásnak nyoma éktelenkedik. – Elvetted tőlem a nőt, akit szerettem, de a lányomat nem fogod.
- Engedd el, és utána ezt négyszemközt megbeszéljük.
Lenne néhány mondanivalóm, de semmiképpen sem Lizie előtt. A szemeibe nézek mélyen, és remélem, hogy megérti a gondolataimat. Látom, hogy Liam lép a lány felé, aki könnyes szemekkel hirtelen kitér az apja fogásából és már is Liamében van, aki felkapja őt.
- Vidd ki.
A barátom úgy is tesz. Liziet magához szorítja és elhagyják a házat, míg én farkasszemet nézek Chrisel.
- Azt hiszed, hogy elveheted tőlem a családom?
- Te magad érted el, hogy ne lehessenek a tieid. Szerinted egy családapára vall, hogy felszívódik? Komolyan azt a kurvát választottad a lányod anyja helyett, de nem okoztál csalódást. Apád pedig melletted állt teljes vállszélességgel.
- A család az család.
- Még is a tiednek hátat fordítottál.
- Fogalmad sincs, hogy min mentem keresztül – sziszegi a fogai között, egyre kétségbeesett. – Katona voltam, aki sok mindent megélt.
- Egy katonával állsz szemben, és ahelyett, hogy egy oldalon állnánk, egymás ellen harcolunk.
- Nem kell átélned olyan sérelmeket, mint nekem – ordítja. – A kibaszott ellenség megkínzott!
- Mert egy mocskos besúgó vagy – lépek közelebb és egyszerűen kiütöm a kezéből a fegyvert. Egy roncs. Fegyverem csövének végét a koponyájának szegezem, a szemei az enyémbe mélyednek. – Nem kellett volna a hazádat elárulnod. Szerinted ők bíztak benned? – röhögök fel. – Annyira elbaszott vagy, de egy valamit jól csináltál, egy olyan kislányt kaptam, akiért bármit megteszek, ahogyan az édesanyájáért is.
- Persze, megdugod, amíg a kislányom a másik szobába alszik – ragadja meg a felsőmet, nem félve, hogy kilyukasztom a koponyáját egyetlen rossz mozdulata következtében.
A kezem hirtelen lendül, a fegyverem markolatával kellően meg küldöm. Csak, hogy érezze még is milyen tisztelettel kell beszélnie Kristinaról. Megragadom a felsője gallérjánál fogva és a falhoz csapom, hogy a csontjai reccsennek egyet.
- Tudd, hogy kiről beszélsz, ha nem szeretnéd, hogy kiverjem a fogaidat a helyükről.
Kiköpi a vért a földre, és szembefordul velem.
- Micsoda védelmező. Egy ősember.
- Tudod, kibaszottul hálás vagyok neked, hogy eltakarodtál az életükből. Ilyen szánalmas ember nem érdemelte meg volna őket.
- Mert te jobb leszel, ha szétvered a pofám?
- Megvédem, ami az enyém! Te pedig kárt okoztál. Van fogalmad róla, hogy ez Lizie lelkét mennyire megviselte? Kristináról nem is beszélve. Kibaszottul nem vihetsz el egy gyereket az anyjától, te állat!
- A saját lányom, több jogom van vele lenni, mint neked!
- Baszd meg, tényleg nem érted? – ütögetem meg kissé a halántékát. – Nem így kellett volna.
- És most emiatt meg fogsz ölni? – vicsorog, és a vér a száján folyik le. Nem éppen a legszebb látvány, de a gyomrom még nem fordul fel tőle. A fémes szaga az orromba mászik, ismerősként üdvözöl. - Mennyire büszke lesz rád a kicsi Kris. Biztosan éjjel tárt combokkal fog...
Nem hagyom, hogy befejezze a mondatát, mert akkorát bemosok neki, hogy a saját vérében kezd fuldokolni. A földön térdel, az állkapcsát fogja. Megragadom a hajánál fogva és magam felé fordítom az arcát.
- Van még hozzáfűzni valód?
Köhögni kezd, lehunyja a szemeit.
- Baszodj meg.
Arcában csattan a bakancsom talpa, feje a fának csapódik, és a földre hanyatlik.
★
Liam vezet a hazafelé vezető úton, én pedig hátul ülök Lizivel, aki úgy bújik hozzám, mintha az élete múlna rajta. Nem szól semmit, mellkasomba temeti a fejét én pedig a haját simogatom. Mielőtt kijöttem a háznak csúfolható építményből, megmosakodtam, mert nem állt szándékomban jobban Lizire ijeszteni, így is eléggé furán érzem magam, amiért én öltem meg az apját, akit valójában sohasem ismerhetett meg.
Ám nincs lelkiismeretfurdalásom, mert a családunk megóvásának érdekében szükséges lépés volt, már csak amiatt is, mert bármikor újra elrabolhatja a lányát, vagy bármi rosszabbat is tehetne. Lehet, hogy rossz ember vagyok, vagy talán nem jobb, mint Chris, de megtettem, amit meg kellett, és most viszem vissza az édesanyja meleg karjaiba a kislányomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.