10.Fejezet★Heves szóváltás

K R I S T I N A

Fáradtan fordulok a másik oldalamra, ám az ébresztő ebben a pillanatban szólal meg. Annyira rövidnek bizonyulnak az éjszakák, s a testem kicsit több alvásért könyörög, ám nem engedhetem ezt meg magamnak. Megkönnyebbülök, amint Niall lenyomja a rikácsoló órát. Hallom, ahogyan ő is mélyet sóhajtva fordul, de ő az, aki előbb elhagyja a kényelmet nyújtó ágyát. Felmordulok, s a fejemet a párnába nyomom, amint elrántja a függönyt. A Nap buzgón tör be a szobába, én pedig könyörgök magamban még pár perc nyugalomért.

– Olyan vagy, mint egy tini, aki nem akar iskolába menni – nevet fel Niall és irigylem, hogy ennyire erőtől kicsattanó energiája van már a hajnali órákban is.

– Úgy is érzem magam – fordulok a hátamra, s felülök. – Nincs kedvem ma valahogy ehhez.

– Igen, meg is értelek, de tudod, hogy jönnöd kell – megy be a fürdőbe, de az ajtót nyitva hagyja, így hallom, hogy a fogait kezdi el megmosni.

Kikászálódok az ágyamból, s mellé sietek. Csípőmmel kissé arrább lököm, mire mind a ketten elvigyorodunk. Csendben mossuk egymás mellett a fogainkat, én pedig fejben már máshol is vagyok. Próbálom összetenni a napi teendőimet, hogy mit, hogyan is kellene csinálnom. Nem kétséges, hogy ma össze kell írnom, hogy mire is van szükségünk az orvosi részlegen. Ma este le kell adnom a pontos listát, s semmit sem hagyhatok ki. Jó pár órán keresztül valószínű, hogy ezt fogom csinálni. Monoton és unalmas.

Magára hagyom Niallt a fürdőben, én pedig sietve kapom össze magamat. A hajamat egy kontyba fogom a fejem tetején, s magamra rángatom a cipőimet is. Amint Niall is elkészül, már indulunk is. Mivel a gyomrom még nem igazán jelzi, hogy éhes, így a kantint kihagyom, s a raktárba megyek.

Megragadom a táblázatot, amin mindent fel kell tüntetnem. Elkezdem átvizsgálni a polcokat, lassan haladok, mindent számba veszek, semmi sem vonja el a figyelmemet, annak ellenére, hogy a csend kellően az idegeimen játszik. Nem igazán tudom megtűrni magam körül a csendet, az, hogy semmi sem szól, de itt nem igazán tudnék semmit sem alkalmazni annak érdekében, hogy ez megszűnjön. Végzek két polccal is, amikor az ajtó nyílni kezd. Oda kapom a tekintetem, és hitetlenkedve nézem, ahogyan Louisa lép be.

Pár napja már nem láttam, pontosabban három napja, amikor is Harry mindenki szeme, s füle hallatára kellően korholta. Természetesen össze futottunk, távolról láttam, de szerencsére nem elegyedett beszélgetésbe velem, s már ez is jobbá tette a napjaimat. Semmit sem szól, így reménykedek abban, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan megy is. Visszavezetem a pillantásomat a papírlapra, s tovább körmölöm a darabszámokat. Louisa meglepően csendesen kezd egy műanyag tartóba pakolni, gondolom az orvosiba viszi azokat, amikből hiány van. Átmegyek az üvegezett szekrényhez, ahol a gyógyszereket tartjuk elzárva. Zsebemből előveszem a kulcsokat, s kitárom, hogy közelebbről is megszemléljem a dolgokat.

Váratlanul csapódik ki az ajtó, mire megijedek, s felé pillantok. Liam áll kissé eltorzult arccal. Ahogyan rám néz, látom, hogy a megkönnyebbülés fut végig az arcán. Keze végigszalad a fején, s biccent felém, jelezve, hogy hagyjam abba, amit csinálok. Érdeklődve nézek rá.

– Kérlek, gyere velem – mondja, én pedig bólintok, mindenféle kérdés nélkül, s bezárom a szekrényt.

Kilép a folyosóra, én pedig anélkül, hogy a minket pásztázó lányra néznék, távozok a helyiségből. Magam mögött becsukom az ajtót, ő pedig a felkaromat megfogva húz arrább, ahol nem mászkál egy lélek sem.

– El kell jönnöd Harryhez – halkan beszél.

– Mi történt?

– Nem láttuk már két napja. Ma reggel bementem hozzá. Félmeztelenül feküdt, ezért láttam a sebet az oldalán, nem tudtam róla – aggodalmasan néz. – Veri a víz, alszik, de forró, gondolom belázasodott. A te nevedet mondta, így hozzád jöttem.

– Megmondtam neki, hogy mit kell csinálni, istenem – nyögök fel fájdalmasan. Értetlenül néz rám. – Én varrtam neki össze, de már akkor is több napos seb volt. Meg kell néznem.

Megnyújtom a lépteimet a hosszú folyosón. Utam az orvosiba vezet, bár a raktár közelebb van, nem szeretném felkelteni a lány érdeklődését, ami valószínűleg így is magas szinteket üt meg. Liam a nyomomban van, így az ő kezébe nyomom a táskát, amelybe első gondolatra minden szükségesnek vélt dolgot beledobálók. Fájdalomcsillapítót, s érzéstelenítőt sem hagyok ki. Lecsapom a táska tetejét, s továbbra is a fiúval a nyomomba indulok Harry szobájának irányában. Az udvaron megcsap a hideg szélfuvallat, de nem engedem neki, hogy elterelje a gondolataimat, a lázasan vergődő srácról. Tudom, hogy az én hibám is, hiszen ha nem engedtem volna a makacs viselkedésének, ez nem történt volna meg. Csak reménykedek abban, hogy pár gyógyszerrel, fertőtlenítéssel rendbe tudom hozni a dolgot, s esetlegesen nem kell küldenem Liamet, Niallért.

Berontok az épület ajtaján, pár katonának véletlen neki is megyek a nagy hévben. Az egyik elkap, megragadja a derekamat.

– Minden rendben? – mosolyogva méreget.

– Igen, igen, köszönöm – sietve motyogom, s kikerülöm elnézést kérve.

Liam hallom, hogy valamit magyaráz, hogy csak ártalmatlan ellenőrzés, amit szúrópróbaszerűen végeznek el pár katonán. Irigylem, amiért ilyen gyorsan vág az esze, s a kérdezősködéseket megelőzve elmormol valamit. Nem hallgatózok tovább, mindössze berontok Harry ajtaján, magam mögött meg be is csukom, talán kissé hangosabban a keleténél, mert megijed. Erőtlenül felnevet, s megpróbál felülni, de én a verejtékben úszó testéhez lépek sebesen. Vállaira teszem a kezemet, míg az ő jobbja a sebénél pihen, amelyen a kötés vérben úszik.

– Maradj nyugtom – nyomom vissza óvatosan.

– Nem engedtem meg, hogy tegezzen, Ms.Bazan – sziszegi a szemeimbe nézve.

– Elnézést – motyogom, s elkezdem leszedni a valamikori fehér kötést.

Annyira abszurd, hogy még most is ő uralja a beszélgetésünket, s azonnal megbánom, hogy letegeztem. Nem is igazán gondolkoztam, mindössze zavartan a szavak elhagyták a számat. Bal kezét nehezen, de a feje mellé emeli, s kissé az oldalára fordul, hogy jobban hozzáférjek. Szemeit lehunyja, s az arca annyira nyugodtan tűnik. Egyáltalán nem látszik rajta a fájdalom, vagy bármilyen érzelem. Egyszerűen csak a szája rándul meg, ahogyan a ragasztó elengedi a bőrét.

Az ajtó felé nézek, ahogyan kinyílik, s Liam bukkan fel. Érdeklődve lép beljebb, maga mögött pedig visszacsukja az ajtót.

– Mit keresel itt? – meglep, hogy Harry őt tegezi, de elhessegetem a gondolatot, s csak fél füllel való hallgatózást engedek meg magamnak.

– Már két napja nem voltál sehol, én találtalak meg lázasan – magyarázza Liam, de mögöttem marad.

– Semmi szükség nem volt, hogy idehívd!

– Mit tehettem volna?

– Befejeznék? Kérlek, menj ki, így nem tudom végezni a dolgom, ha egymásnak feszültök – Liam szemeibe nézek, aki bólint, s távozik a helyiségből.

– De egy puha pöcs – jegyzi meg Harry. – Így hallgat magára? Milyen katona – mormogja, s a nedves hajába túr, ami a feje tetejéről most a homlokára tapad.

– Nincs semmi szégyen, ha valaki távozik, amikor megkérem – jegyzem meg. – Mondtam, hogy fertőtlenítenie kell a sebet reggel és este is!

– Nem sok időm van a pepecselésre.

– De arra lehetett volna, hogy megkeressen és közölje, felszakadt a varrat. Mikor nézett rá utoljára?

– Talán három napja.

– Rendben, akkor holnaptól én jövök reggel és este, fertőtlenítem, átkötöm, és ellenőrzöm, hogy nem-e okozott még nagyobb kárt.

Semmit sem felel, de jobb is így. Előkészítem a szükséges dolgokat, aztán az érzéstelenítőt beadom.

– Kiszedem a varratokat, újra kitisztítom, és összevarrom – foglalom össze a dolgot. – Hagyok itt lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót és fertőtlenítő és-, kötszert is. De tartom magam ahhoz, amit mondtam. Így nem mehet frontra, remélem, hogy tudja.

– Csak tegye a dolgát.

Feleslegesnek tartom, hogy további szavakat fecséreljek el rá. Megnézem, hogy érzi-e a fájdalmat, de nem reagál.

– Érzi ezt? – megnyomom a seb melletti közvetlen területet.

– Nem.

Megfogom a csipeszt, s elkezdem a varratot kiszedni a sebből. Komolyan nem tudom elhinni, hogyan is lehet ennyire felelőtlen. Felnőtt férfi, és még is magasról tesz arra, hogy az oldalán egy végletekig tartó sebet hordoz, ami valószínű, hogy fájdalmat is okoz számára.

Még mindig veri a víz, s a legjobb lenne, ha egy hideg zuhanyt venne, de amíg nem varrom össze a nyílt sérülést, addig nem merem útjára engedni. Valószínű, hogy az agyát is kitisztítaná a hűs környezet, arra pedig nincs szükségem, hogy még jobban érces megjegyzésekkel ajándékozzon meg.

Lehunyt pillákkal fekszik, meg sem moccan, s olykor oda pillantok, hogy egyáltalán lélegzik-e. Megfordul a fejemben, hogy elaludt, ám, amint leragasztom a sebet, mindenféle ébredezés nélkül pislog fel rám.

– Kész vagyok – szabadulok meg a kesztyűktől.

– Remek – elkezd felülni, a kezeit pedig az ágya szélére helyezi.

– Hagyok itt gyógyszereket és holnap reggel jövök, hogy ránézzek.

– Felesleges – mormogja, s feláll. Póló nélkül lép az ablakhoz, amelyet kitár, így a friss, hűs levegő azonnal be is áramlik a szobába.

– Persze, jövő héten pedig újra jöhetnék egy felszakadt, elfertőzött sebet összevarrni.

– Most sem én hívtam – mutat rá a valóságra, miközben felém fordul.

– Egy köszönöm is elég lett volna.

Felsóhajtva csukom le a táskám tetejét, s fordulok teljesen felé. Egymás szemébe meredünk, de egyikünk sem szól. Tisztes távolságban állunk egymástól, még is feszélyez ez a csend, és a mogorvaság kéjes egyvelege.

Biccent, én pedig nem is várva, hogy kimondja a szót, hátat fordítok neki, s elhagyom a szobáját. Liambe ütközök a folyosón. Érdeklődve vizslat, én pedig elhadarom, hogy minden rendben lesz, és innentől ellenőrizni fogom minden nap a sebet. Elindulok, de megtorpanok, s mielőtt bemenne az ajtó, még felé fordulva kérdezek.

– Mi törtét vele? Ami miatt felszakadhatott a seb.

– Egy tisztel heves szóváltásba keveredett a minap, de nem tűnt akkor sem úgy, hogy bármi problémája is lehet – magyarázza Liam.

– Értem. Mondd meg neki, hogy ne képzelje, hogy ő itt a mindenható, akinek semmi baja sem eshet. Ha nem találsz rá, rosszabb állapotba is kerülhetett volna.

– Átadom – mosolyog rám, s belép Harry szobájába. Már csak az ő hangja vonja magára a figyelmemet, ahogyan lecseszi Liamet, amiért értesített engem. Komolyan ennyire kicseszettül makacs?