19.Fejezet★Viharos reggel

K R I S T I N A

A testem hirtelen megrándul, ahogyan a hangos mennydörgésre magamhoz térek pár pillanat alatt. Szemeim kipattannak, s szinte teljesen éberré válok. Kiskoromban volt, amikor felébredtem, s féltem, így a szüleim között kötöttem ki a húgommal együtt, de már jó ideje nem volt félelemmel kapcsolatos érzésem. Egy villámlás fénye is elér hozzánk, majd ismételten egy mennydörgés következik, mire ösztönösen húzódok hátrébb, az engem ölelő karok birtokosához. A takaró anyagát feljebb húzom magamon, az eső pedig szinte vízesésszerűen ömlik le. Úgy érzem magam, mint a kislány, aki a takarója menedékéből, éppen csak, hogy a szemei látszanak ki, az ablakot pásztázza, s az odakinn tomboló vihart méri fel, míg a levegőt erőteljesen kapkodja, a szíve gyorsan ver és még a sírás is kerülgeti.

– Hé – szorosabban tekeredik körém Harry keze. Hangja mély, valószínű, hogy a mocorgásomra, nem pedig az odakinn tomboló vihar miatt ébredt fel. A takaró alatt megkeresi a kezemet, én pedig hagyom, hogy az ujjainkat minimálisan egybefonja, s a kézfejemet ujjával cirógassa. – Egy ki nem nőtt gyermekkori félelem?

– Nem, csak nem igazán töltöttem még ilyen időt egy sátorban.

– Minden rendben, egy kis vihar – mormogja a nyakamba a szavakat, míg az ujja továbbra is finoman simogat.

Igyekszem egyenletesen venni a levegőt, s visszaaludni, hiszem még sötétség van odakinn, és egyáltalán nem érzem, hogy tartalmas órákat aludtam volna át. Lehunyom a pilláimat, s próbálok Harry nyugtató simogatására koncentrálni, a külső zajokat pedig kizárni. Mélyen magamba szívom a levegőt, a lábaimat pedig ösztönösen húzom feljebb, magam elé. Hirtelen megdermedek, ahogy Harry száját egy kisebb nyöszörgés hagyja el.

– Kris, nem kell ilyen viharvert ürügyekkel jönnöd, ha csak fel vagy izgulva.

Pofátlanul hagyja el minden szó a száját. Ismételten a sátor oldalára meredek, és próbálom elhitetni magammal, hogy Harrynek semmi nem hagyta el a száját és csupán a képzeletem szórakozik velem. Ám a keze elengedi az enyémet, a felsőm alá próbál meg bejutni, de nem igazán sikerül neki, mivel bodyt viselek. A szívem már is ismétlődően túlságosan is heves ver, s tartok attól, hogy a szakadó eső, a heves szél és a mennydörgés sem elég, ahhoz, hogy elrejtse.

– Harry, ne... – fogom meg a kezét, amely végül a combomra csúszik, amint konstatálja, hogy a felsőm alá nem olyan egyszerű a bejutás.

– Ugyan, felnőttek vagyunk, egy erdő, és háború közepén – ajkai a nyakam bőrét érintik meg. – Egyikünk sem él kapcsolatban, és lehetséges, hogy soha nem is fogunk már. Ki kell használni a lehetőségeinket.

– Fejezd be ezt a lehangoló stílust – fordulok a hátamra. – Megígérted, hogy hazajutunk.

A hangom kétségbeesetten hat, a szívem még mindig nem talált rá egy stabil ütemre, míg a lélegzetünk eggyé válik a fülledt sátor falai között. Felkönyököl, így tökéletesen le tud nézni rám, amíg a másik kezét továbbra is rajtam tartja. Mivel megfordultam, a keze előröl pihen a combomon, s melegséggel árasztja el a területet. Kezem a mellkasára csúszik, ezzel próbálva a tisztes távolságot megtartani kettőnk között, még ha már túl késő is. Tenyerem alatt tisztán érzem szívének heves ütemét, mellkasa, izmainak keménységét, s bőrének puhaságát, forróságát.

– Valóban, és tartom is a szavamat – bólint. Haja a feje tetejéről előre hullik, mire automatikusan nyúlok fel, s simítom ki az arcából a sötét tincseket. – De nem zárja ki azt, hogy vonzódunk egymáshoz.

– Harry, isten tudja, hogy mióta nem voltál nő közelében – halkan beszélek, a hangom olykor az érintésének köszönhetően meg is remeg. – Egyértelmű, hogy nem bírod a gatyádban tartani a farkadat.

– Áucs – nevet fel. – Hidd el nekem, hogy nem ez ennek az oka, de ha ezt bizonygatnom kell, régen rossz – simítja szeméremdombomon a kezét végig, míg a másik oldalra nem ér, s nyúl egyenesen a fenekemhez.

– Tényleg nem kellene – lejjebb hajol, ajkait végighúzza az enyémeken, de nem csókol meg. – Liam és Niall pár bokorral van arrább.

Harry elneveti magát. Halk, de a mosolyát tökéletesen érzem magamon, míg a keze igazán tolakodó módon érint ott, ahol tud. Melleim a kemény mellkasának simulnak, ahogyan rám fordul, de még is mellettem tartja meg a súlyát, s nem egészen helyezkedik el fölöttem, de még is úgy érzem, hogy a levegő is teljesen kipréselődött a vágyakozó testünk közül.

– Kris – nagyot nyel, melyet tisztán hallok egy mennydörgés közepette. – Ne gyere ostoba, gyerekes kifogásokkal. Felesleges, hogy ilyen hasztalan dolgokra használd a szép szádat – ujja végigcsúszik alsó, majd a felső ajkamon. Ajkaim minimálisan elnyílnak. Meleg leheletem megérinti az ujjbegyét, majd az orra az enyémét böki meg finoman, mire egy mosolyra húzom a számat. Valahogy most nem a katona van előttem, aki a társaiért, s a hazájáért menne előre, hanem a férfi, aki igenis pimasz módon próbál megszerezni. – Mind a ketten tudjuk jól, hogy vonzódunk egymáshoz – suttogja számba a szavakat. Kisebb puszit is ad, mire ösztönösen hunyom le a szemeimet. – Ne tiltakozz a jó ellen.

A szája lassan éri el az enyémet ismételten, s lágy puszikkal kezd elhalmozni. Szája puha, forró, és kellően buja, ahhoz, hogy a kezem a tarkójára csússzon és még többet akarjak édes ízéből, amely az elmémet elködösíti. A testem annyira forróvá válik, hogy a takarók és a ruharétegek szinte már égetik a testemet. Egyik kezével megfogja az arcomat, a másikkal továbbra is mellettem támaszkodik. Nyelve az enyéméhez simul, a mellkasunk újra, s újra találkozik a heves lélegzetvételeinknek köszönhetően. Megemeli magát, a combjaim pedig elárulva engem adnak neki helyet, hogy kényelmesen elférjen közöttük. Egyik kezem még mindig a tarkójánál fogva húzza a számra, amelybe újra, s újra bele is csókol. Másik a hátán simít végig. Izmainak minden mozzanatát érzem, ahogyan magát tarja felettem, s a jobbja már a testemen simít végig egészen a melegítőmig, amelyet el is kezd lefelé tolni. Elszakad tőlem, feltérdel a lábaim között és a kezemnél fogva engem is felhúz. Körülöttünk újra mennydörgésnek hangja hasít a levegőbe, én pedig összerezzenek a váratlan külső hatástól. Harry egy puszit nyom a számra, de ez nem igazán segít abban, hogy a verdeső szívem nyugodtabb tempóra váltson.

Mivel a fenekemet már nem takarja a fekete anyag, így a kinyújtott lábaimról könnyedén húzza le az anyagot. A lábaimat a hűvösség megcsapja, amely a félretolt takaróknak köszönhető, s a pamut hiányának. Ujjai ezt ki is használják, és végigszántanak a feltárult bőrfelületen, aminek köszönhetően a libabőr jelenik meg a lábamon. Nem tudom eldönteni, hogy rossz, vagy jó, hogy a sötétségnek köszönhetően nem látom az arcát, csak igen homályos vonalait. Lélegzetvételeit kihallani a viharban is tisztán. Beletúr a hajamba, a szájára von, hevesen, éhesen kap a lüktető ajkaim után, amelyek nem kétségesek, hogy pirosak még mindig az előző csóktól.

Hajamat marokra fogja, teljesen maga ellen nyom, a másik keze pedig bátran csúszik le a nyakam vonalán, érintve a mellemet is. Hasamat sem hagyja figyelem nélkül, de nem áll meg egy percre sem. Egyenes a lábaim közé vezeti vándorló kezét, amely végigsimít rajtam. Elválok tőle, homlokát az enyémének támasztja, az ujjai pedig tovább cirógatnak, ám a bodym patentjait meg is találja, s szétválasztja az anyagot. Derekamnál fogva megemel finoman, így kihúzza alólam az anyagot, majd visszaenged a hálózsákra, s meg is szabadít a meleg anyagtól, amely szinte már égette a testemet csupán hosszú percek óta.

– Átkozom az éjszakát, hogy nem látlak – mormolja a szavakat. – Azt hiszem, hogy emiatt kárpótlás illet – dönt vissza vízszintesbe, ahogyan a sportmelltartó is lekerül rólam. – Vagy talán a napfelkeltét is benned köszöntöm.

Szavai megrengetnek, még ennél is jobban feltüzelnek, és türelmetlenné tesznek. Csípőmet felfelé billentem, minek egy finom súrlódás az eredménye. Felmordul, egy puszit nyom az ajkaimra, majd a kulcscsontomra, s végül a mellemnél állapodik meg, melyet meleg nyelvével és puha ajkaival kényeztetni kezd. Nedves csókokkal, kósza nyalintásokkal áraszt el, a levegő úgy érzem, hogy nagyon lecsökkent idebent, a környezet párássá vált, s már most a hajam a bőrömhöz tapad.

Másik mellemet sem hagyja figyelmen kívül. Ujjai szorgosan mozognak szinkronban a szájával, míg az én kezeim a tarkóját simogatják, s a felkarját markolják. Már magam sem tudom, hogy mikor volt utoljára ehhez hasonlóban részem, s érzem, hogy a testem még többért könyörög mocskos módon, minden pillanatban, ahogyan Harry kemény izmainak feszül. Ajkaimon több nyöszörgés is kiszalad, de emlékeztetem magam, hogy nem csak ketten vagyunk immáron.

Ráfúj a nedves mellemre, a felsőtestem felfelé ível, míg a hasamat borítja be csókokkal. Most már biztos vagyok abban, hogy nagy előny az éjszaka árnyékaiba rejtőzve átadni magamat neki. A testem a várandósságom közben, s utána is kellően megváltozott, és nagyon nem állt még vissza, sajnos a lustaságomnak, és időhiánynak köszönhetően abba a formába, amely előtte volt. Harry még is úgy csókolja végig a bőrömet, mintha a legtökéletesebb nő feküdne alatta.

Ujjait a bugyim korcába akasztja. Ez az utolsó darab, ami már csupán a testemet fedi el előle. Az apró darab lekerülése után hallom, ahogyan mozgolódik, s pillanatok alatt a combomon át, a hasamon, a mellkasomon keresztül csókolja fel magát a testemen, míg ujja a nedves ölemet érinti ismétlődően. Másik kezével a fejem mellett támaszkodik meg és megcsókol. Belső combomat megérinti erekciója, s érzem, hogy kisebb nedvet hagy maga után. A keze ellen mozdulok, még többet akarok, a csókját teljesen elfogadom, a kezeimmel körülölelem, és hagyom, hogy az ujjai kecses mozgását a pénisze váltsa fel, amely lassan siklik belém, s az utolsó ép gondolatokat is kiűzi belőlem.

★

Takaró fedi a testemet, arcom Harry mellkasán pihen, míg a hasán elnyúló kezemet lágyan simogatja. Hajam a hátamhoz tapad, ám Harry a vállaimról elhúzza a szálakat és az izzadt testemet még jobban betakarja. A légzésünk már normalizálódott, a csend körül ölel bennünket, melyet mindössze az odakintről az eső vadsága hallatszik be.

Felpillantok a férfira, aki lehunyt pillákkal pihen, az ujjai még mindig simogatnak, s olykor a hajamba is puszil. Meglep ez a hirtelen fordulat, de kihasználom az időt a közelében, annak ellenére, hogy tisztában vagyok azzal, mennyire is nem ismerjük még a másikat. Ezen szeretnék változtatni, de azt is tudom, hogy nem csak rajtam múlik, így remélem, hogy kellő partner lesz benne, még ha, ennél több nem igazán is fog kialakulni kettőnk között. Már nem csak a saját szívemmel, hanem a kislányom gyermeki érzéseivel is játszom, és ha netalántán odáig jutna a kettőnk között a dolog, tudnom kell, hogy bízhatok-e benne annyira, hogy nem töri csak úgy egyik pillanatról a másikra össze a szívemet, s nem kötök ki darabokban egy kórházi szobában.

Megrázom minimálisan a fejemet, ezzel elűzöm a gondolatokat, amelyek ostobaságoknak tűnik a jelen helyzetünkben. Felülök, a takaró lecsúszik rólam, de nem zavartatom magam. Kinyúlok a táskáink felé, és az oda támasztott vizes palackot felemelem. Érzem, hogy Harry ujja a gerincem vonalán szánt végig. Elmosolyodom, s pár korty hűs vizet iszok. Mocorgása elér hozzám, felül, az ujjai az enyéim közé fonódnak a palackon, és a szája elé húzza, hogy ő is egy kis frissítőt vehessen magához. Elengedi a palackot, én pedig visszatekerem a kupakot, s a helyére teszem. Harry hűvös ajkait a vállamra nyomja. Oldalra pillantva találkozik a tekintetünk, a zöld szemei az enyéimbe mélyednek. Egyikünk sem szólal meg, de azt hiszem, hogy ennek így kell lennie. Visszahanyatlik, maga után húz engem is, és teljesen magára von. Lábaim közrefogják a csípőjét, míg ő eligazgatja körülöttünk a takarót, hogy visszaburkolózzunk a melegbe. Hajam függönyként hullik körénk, melyet egy oldalra igazít, és lehúz magához egy lassú csókra. Combjaimat cirógatja, nyelve enyéméhez simul, s ígéretét lassan teljesíti be a viharos kora reggelen.

18.Fejezet★Elmaradt műsor

K R I S T I N A

Harryhez lépek, aki már a megtisztított halakat a tűzre helyezi. Meglepődik, kérdően néz rám, ahogy a meleg, puha anyagot a hátára terítem. Lehetséges, hogy túl gondolom a dolgot, de véleményem szerint igenis vigyáznia kell az egészségére, hiszen most nem tudok csak úgy gyógyszert adni neki, és megfelelő körülményeket biztosítani, ha úgy van.

– Meg se próbálj ellenkezni!

– Jól van – bólint, s visszafordul a tűz irányába.

– Miben segítsek?

– Valójában semmiben, a halak sülnek, Niall és Liam hoz még fát – egyenesedik fel, s az éppen leeső anyagot elkapja, és vissza is húzza magára. – Rendben vagy?

– Ezt még te kérdezed? – ülök le egy száraz fatörzsre. – Nem én ugrottam bele a fagyos folyóba.

– A fagytól azért még eléggé messze van, és ezt már tisztáztuk. Valamit ennünk kell, Kris, ezt te is tudod.

– Engedjük el a témát inkább – mosolygok rá, ő pedig egyetértően bólint, s leül mellém.

Lassan Liam és Niall is visszatér, Harry pedig felügyeli a két nagyobb méretű halat, amelyek lassan sülnek át a pattogó tűz felett. Már egészen be is sötétedett, így a fényforrásunk a Hold, s a meleg tűz, amely elé a kezeimet tartom, míg Harry az utolsó pillantásokat veti a vacsoránkra. Amint megfelelőnek tartja, egy tányérra szedi az egyik halat és felém nyújtja. Liam feláll, s segít neki a másikat ketté szedni, és azt külön-külön teszi. A két fiú velünk szemben ül, Harry pedig, ahogy ismételten elfoglalja a helyét mellettem, megigazítja a meleg anyagot magán, bár kétlem, hogy a saját kényelme miatt, inkább ár csak azért, hogy ne merjek semmit szólni, újfent.

Lassan enni kezdünk. A hal a tányérból, melyet fogok, apránként tűnik el, persze a szálkák száma igen csak nőni kezd a papírtányér egyik felén. A fiúk között vicces szóváltások hangzanak el, de én csak csendben hallgatom a poénokat, amelyek fáradhatatlan módon csattannak szinte percenként el. A hal íztelen, mindössze a füstös ízt lehet kiélezni a fehér húsán, de elnyammogunk rajta mind. Valószínű, hogy Harry és Liam is már hozzászokott az íztelen ételekhez, hiszen a táborban készült főtételek sem úsztak a fűszerek ízvilágában.

– Elég volt? – pillant rám Harry, amikor az én részem felével teljesen eltelek, s felé nyújtom a tányért, hogy kényelmesebben tudjon enni.

– Igen, de én mennék is – állok fel.

– Minden rendben? – Niall kutakodó pillantással méreget.

– Persze, csak azt hiszem már rám fér egy kis alvás – nyugtatom meg. – Jó éjszakát.

Hasonlóan viszonozzák az elköszönésemet, én pedig hátat is fordítva nekik a sátor irányába indulok. A száraz falevelek össze-össze roppannak egy-egy léptemnek köszönhetően, amely a fekhelyünk felé vezet. Az idő már csípősen lehűlt, a szél is erőteljesebbé vált az idő folyamán, míg magával hozza az eső frissítő illatát. Kabátom anyagát akaratlanul is összébb húzom magam körül, amíg a lábaim egyre előrébb visznek a célomhoz. Cipőimet lerúgom, s bemászom a sátor menedéket nyújtó oldalai közé. Belülre teszem a levetett dolgaimat, s be is húzom a cipzárat, hogy a szél kegyetlen fuvallata ne törjön be. Megszabadulok a kabátom anyagától, s a farmeremet húzom le magamról, ami már kényelmetlenné és piszkossá vált az elmúlt két napnak köszönhetően. Reménykedem abban, hogy Harry még pár percet kihúz a fiúk társaságában, így minden ruhaneműmet elkezdem lecserélni. Melltartóm helyére egy sokkal kényelmesebb, sportmelltartót veszek, majd a fehérneműk fölé egy szürke bodyt kényszerítek magamra, s egy vastag melegítőt. A felsőt csak a táskámra helyezem, mivel reményeim szerint bőven elég a hosszú ujjú az éjszaka folyamán a hálózsák, és a pokróc védelme alatt.

Hajamat kiengedem, az ujjaimmal mindössze átfutom a szálak, ám felkapom a fejemet, amint a cipzár tépő hangját hallom meg. Harry alakja tűnik fel a sötétben, teste körül a pléddel. Arrább megyek, hogy kényelmesen beljebb térjen, s meg is teszi. Mögött én vagyok, aki visszahúzza a cipzárat.

– Lemaradtam a showról?

Mély baritonja simogatóan hat rám. Felé kapom a fejem, míg ő egy elemlámpa segítségével fényt csihol a sátor belsejében. Tekintetünk találkozik és az övében tisztán felismerhetően a pajkosság csillan meg.

– Eléggé felbátorodtál a beszéd terén – jegyzem meg. – Semmiről sem maradtál le.

– Nem úgy tűnik – méri végig a fekete, s szürke anyag mögé bújtatott testemet.

– Harry, egy háború közepén vagyunk – mutatok rá a valóságra, míg a tekintete ismételten felér az arcomra, s a szemeimbe néz inkább a csípőm, a combjaim, s a melleim helyett. Égnek emelném szívem szerint a tekintetemet, míg kioktatnám arról, hogy mi is az a tisztelet, de másik oldalról nagyon is imponálnak a provokatívan is értelmezhető szavai.

A plédet féloldalas mosolyával megspékelve dobja le magáról, és a saját holmija felé nyúl. A ruhái, amiket levetett a parton, a táskáján pihennek, míg lábain a rá feszülő, meleg anyag nyúl el. Arcába hullik a feje tetején meghagyott hosszabb haj, melyet ki is seper, s megszabadul a nadrágtól, valószínű tekintettel arra, hogy a folyó szagát árasztja magából a mai mártózásának köszönhetően. Bokszerben mászik be a hálózsákba, míg elegyengeti a pokrócot. Az elemlámpát leoltja, s nem foglalkozik azzal, hogy semmit sem felelt, illetve hogy én még mindig ülök a táskáinknál.

Bemászom végül mellé. Tartja a takarót felettem, amíg kényelembe helyezem magam, majd elengedi, s precízen, talán már túlságosan is figyelmesen igazgatja el rajtam az anyagokat. Elkényelmesedek, az izmaim elernyednek, Harry pedig a takarók melegségében a derekamnál fogva magához ölel. Meglep, de ezt az érzést nem sokáig tudom érzeni, ugyanis hatalmas tüsszentés hangja tölti be ebben a pillanatban a sátor falait. A hátamra fordulok, s sötét van, az alakját még is látom. Egyik kezén megtámaszkodik, míg a feje fölül egy zsebkendőt megszerez. Várom, amíg elvégzi a dolgát, majd lassan letekint rám.

– Meg se szólalj – mormogja, de csintalansága tisztán kihallatszik a hangjából.

– Nem sok hozzáfűznivalóm van – rántom meg minimálisan a vállamat. – Magadnak köszönheted, ha holnap tüdőgyulladás fájdalmaira ébredsz.

– Te pedig nekem köszönheted, hogy nem korgó hassal kell ma elaludnod – simítja a hasamra a hatalmas kezét. Bátorságára nem is tudom, hogy mit kellene mondanom. Valahogyan sohasem gondoltam, hogy nem merne egy nőhöz érni, de a hirtelen közelgése, s ahogyan minden pillanatban hozzám viszonyul, teljesen belém folytja a szót, a gondolataimat pedig megőrjíti. Testem nagy részét a lúdbőr kezdi el uralni, s a fejezem zúgni kezd a kusza gondolatoknak köszönhetően.

– Harry, te is tudod, hogy máshogy is meg lehetett volna oldani ezt az egészet – lejjebb ereszkedik, s alkarján támaszkodva még mindig az arcomba mered.

– És akkor lettem volna egy hős?

– Katona vagy, te már az országod szemében egy hősnek bizonyulsz.

– A te szemeidben is?

Kérdése hallatán még a levegőt is elfelejtem magamba szívni, amely után egy pillanatra le is fagyassza a tüdőmet. Mellkasom sűrűn kezd emelkedni és csak arra tudok gondolni, hogy mi is lenne a megfelelő válasz erre a kérdésére. Harry annyira megsemmisítő tud lenni. Minden ép gondolatom már messze jár, s búcsút int nekem, hogy ezeket még véletlenül se mondjam. Egy tinédzserlánynak érzem magam a karjai között, a perzselő tekintete alatt, s a hasamon cikázó ujjai érintésének köszönhetően. Emlékeztetnem kellene magam arra, hogy első szempont az épségben hazajutásunk, nem pedig a kora reggelek, s a késő esték alatt történő flörtölések, amikben pocsék, talán már nevetséges is vagyok. Kicsinek, törékenynek érzem magam Harry mellette.

– Én csak egy ember vagyok ebben a hatalmas, őrült világban. Mit számít az én véleményem, ha a hazád nagy része úgy is egy hősként fog emlegetni mindig is?

– Részben igazad van, de nekem fontos, hogy te mit is látsz, hiszen te ismersz már.

– Nem ismerlek, Harry.

– Hidd el, hogy te egyike vagy azoknak, akik ismernek valamelyest, és akiknek a szavait megértem, nem csak meghallom.

– Ezt elég nagy bóknak kell most értelmeznem – mosolyodok el, annak ellenére, hogy kételkedem abban, hogy látja-e.

Halkan nevet fel, kezét az arcomhoz vezeti a hasamról, s megcirógatja azt. Lehunyom érintésének hevében a pilláimat, és csak csendesen élvezem, minden finom mozdulatát, amely a kemény kezei nyújtanak számomra.

– Valóban – bólint minimálisan. – És választ is adnál?

– Követelőző vagy, tudsz róla?

Szinte suttogom a szavakat. Felnevet, s nevetésre megremegtet. Hasa az oldalamnak ér az izmainak rázkódásának köszönhetően.

– Még nem ismered a követelőző oldalamat – jegyzi meg, az én szemeim pedig kipattannak. A levegőt mélyen szívom magamba, majd kezét elveszem az arcomtól, s megfordulok a karjai között, neki háttal. Közelebb hajol, még mindig igen jókedvű, s egyértelműen rájött, hogy zavarba jöttem. Örülök a sötétségnek, hogy az enyhe pírt nem véli felfedezni az arcomon. Mély nevetése a nyakamba hal el, ahova egy gyors puszit nyom, majd teljesen elfekszik.

– Jó éjszakát.

– Neked is – sóhajtom, mire még egy, utolsó nevetés a jutalmam.

17.Fejezet★Fagyos hullámok

K R I S T I N A

Harry kinyújtja a kezét, melyet elfogadok, s azonnal maga mögé is húz. Elenged egy pillanatra végigsimít a lábamon, amolyan megnyugtatásképpen, és előre fordul. Én teljesen mögötte térdelek, egyik kezem szinte már észrevétlenül csúszik a derekához, ahol meg is markolom az anyagot. Szabad kezét visszacsúsztatja az enyéméhez, s kissé megszorítja, amely egyáltalán nem segít a helyzeten, annak ellenére, hogy tudom, mindent megtesz annak érdekében, hogy élve kijussunk az ország területéről mielőbb.

Oldalra kapom a fejemet, ahogyan a száradt faágak, és nem éppen friss levelek ropogása ismételten tisztán halhatóvá válik a csendben. Ujjaim maguktól szorítják meg Harryét, aki csak előre néz, s a közeledő léptek tulajdonosát várja. Nagyot nyelek az árnyék kivetülésének látványától, fejemet az előttem levő masszív hátnak döntöm, s már csak elhitetni próbálom magammal, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Csupán a hallásomra támaszkodva tudom megállapítani, hogy a cipzárat valaki elkezdi lehúzni, Harry pedig kibiztosítja a fegyverét, amelyet odakintről is megtesznek.

Szinte csigalassúságú óráknak tűnik, amíg a cipzár teljesen felér a sátor tetejére, s a mozdulatban megáll. Hallom, ahogyan Harry mélyen magába szívja a levegőt, majd mélyen felsóhajt, majd újabb kattanásra leszek figyelmes, ami a fegyveréből jön. A kibiztosítást megszüntette.

– Minden rendben, Kris – az eddig fogott kezemnél fogva húz kissé előrébb, mire felnézek, s Liam és Niall tekintetét pillantom meg.

– Istenem – mászok ki a sátor könnyed oldalai közül, és Niallt ölelem meg elsőnek, aki hasonló lelkesedéssel viszonozza a tettemet. – Minden rendben? Liam, te is jól vagy? – fordulok a másik férfi irányába is, a kezem pedig a felkarjára siklok, míg ő kedvesen elmosolyodik.

– Hé, csendesebben kicsit – figyelmeztet Harry, ahogyan ő is kilép a sátora rejtekéből. – Mi történt veletek?

– Ne itt beszéljük ezt meg, legalábbis ne így. Tovább kellene indulni, mielőtt a felderítőik ideérnének – közli Liam egyszerű tényként, és el kell ismernünk, hogy igaza van.

– Menj te is, szedd össze a cuccod, gyaloglás közben úgy is tudunk beszélni – mondja Niall, s arcon csókol.

Visszamegyek, Harryt követve a sátorba, és elkezdek mindent összepakolni. Amint a saját dolgaim a táskám mélyére kerülnek, Harry segítségére sietek, aki a hálózsákot és a plédet kezdi el összehajtogatni. Ezután elhagyjuk a belsejét, s Liam és Harry könnyed, pár pontos mozdulattal eltünteti az átmeneti szálláshelyünket, amely vissza is kerül Harry csomagjának az oldalára. Kabátomat felveszem, melyet a táskám is követ, a hajamat pedig csak egy kusza kontyba fogom össze a fejem tetején. A két tiszt összedugja a fejét, hogy merre is lenne ésszerűbb tovább haladnunk. Mi is hallgatjuk Niallel, s figyelünk, amint előkerül egy térkép is, de nem sokat tudunk ehhez különösebben hozzászólni, hiszen egyikünk sem jártas errefelé.

– Bár hosszabb az út, de az erőből nem mehetünk ki – közli tényszerűen Liam. – Végig megyünk itt, egyenesen a folyó partjáig, majd azon mentén, a fák takarásában haladunk errefelé – ujját végighúzza a térkép felületén, melyet egyik kezével ő tartja, míg másik felén Harry ujjai fonódnak a papírra.

– A többiek eljutottak a menedékhelyre?

– Nem tudom – vakarja meg tarkóját Liam. – Niallel a folyosón futottunk össze, akkor már egyértelmű volt, hogy mi a helyzet. Összeszedett pár dolgot, majd mentünk az én csomagomért.

– Akkor valószínű, hogy elkerültük egymást – mondom, már a fiúk mellett sétálva. – Mi Harrytől rohantunk át hozzánk, mert azt hittem, hogy még ott vagy – pillantok a mellettem sétáló szőkére.

– Normális vagy, Harry? – Liam pillant a bajtársára. – Képesek voltatok bemenni? Mármint megértem, hogy Niall, a legjobb barátod, Kristina, de ott is maradhattatok volna!

– Teljesen mindegy, kijutottunk és itt vagyunk – sóhajtok fel, mire Niall mosolygó pillantásával illet.

– Hogy jutottatok ki?

– Észrevettek minket, így egy raktárba mentünk, onnan meg fel az emeletre, és a tetőre – hadarom el a legfontosabb dolgokat.

– Oké, hagyjuk a múltat tényleg – szól közbe keményebb hangvétellel Harry. – Túl vagyunk rajta, és a cél az előre haladás, nem pedig a visszafelé araszolás. Jussunk ki innen élve mind.

A két férfi előre megy, bár nem túlságosan, mindössze, pár lépésnyire haladnak előttünk, így tisztes, biztos távolságból tudjuk Niallel követni őket. Egy-egy ásítás elhagyja a számat, s már is hiányolni kezdem a reggeli zöld teám meleg gőzét, amely minden reggelen eddig az arcomba csapott, s teljesen magamhoz térített. Viszont egy szót sem emelhetek emellett, mert most ez a legkisebb problémám, hát még a másik három személynek.

Elől Harry és Liam még mindig azt próbálják kitalálni, hogy vajon mi történhetett. Mind a ketten tanácstalanok, de ezt próbálják palástolni előttünk, hiszen feladatuk nem csak az, hogy magukat, hanem, hogy bennünket is kijuttassanak. Persze, én ezt nem várnám el egyikőjüktől sem, de még is melegséggel tölt el annak a tudata, hogy Harry mellettem áll védelmezően. Ha nem éppen egy háborús övezet kellős közepén lennénk, talán még imponálna is a dolog, azt hiszem.

Niall halkan mesélni, hogy velük mi is történt pontosan, hol is töltötték az éjszakát. Érdekel, de a gondolataim olykor elkalandoznak, s vissza kell rántanom magam a valóság kemény talajára. Amikor a helyzet úgy kívánja, s tudok is hozzászólni, akkor megteszem, bár azt leszámítva, hogy ők még megúszták a rájuk törő katonai hadat, és a falak közötti, s kívüli kergetőzést könnyedén jutottak el az erdő sűrű fái közé, melyekben meghúzták magukat hozzánk hasonlóan.

A levegő már igen őszies, a szél feltámad, az arcomat megcsípi, mire ösztönösen cipzározom össze a kabátomat, annak reményében, hogy a fuvallat kellemetlenségétől megvéd. Felpillantva, az égig nyúló fák ágai, ide-oda mozognak, s az eső illata is megérkezik, annak ellenére, hogy cseppek még nem érnek bennünket. A lábaim elé szigorúan figyelek. Valahogy még mindig újra, s újra felrémlenek bennem Harry szavai az aknák terén. Ekkor felnézek, megnyújtom a lépteimet, és Harry mellé érek, aki kutakodóan méreget.

– Minden rendben? – mély hangja simogatja a hallójárataimat, még a ráncba szalad homloka már is arra ösztönöz, hogy megnyugtassam.

– Igen, csak eszembe jutott, amit az első nap mondtál – még mindig nem érti, hogy mire is utalok, így folytatom. – Az aknákat illetően.

– Megnyughatsz, itt nincsenek a tudomásunk szerint – szól közbe Liam.

– Tudomásotok szerint? – Niall is beszáll a szóváltásba.

– Nyugodjatok meg, nem véletlenül megyünk mi elől – Harry zöld szemei az enyéimbe mélyednek. – Semmi baj nem lesz, megígértem. Kiérünk a folyópartra aztán haladunk tovább, ameddig tudunk, majd idő előtt keresünk valami helyet, ahol meghúzhatjuk magunkat az éjszakára. Ne aggódj feleslegesen, oké? – egy mosoly gyér árnyéka suhan át az arcán, én pedig bólintok, s már csak előre koncentrálok.

A hasam már korog egy ideje, melynek köszönhetően a fejem is kezd kótyagos lenni, de szó nélkül, s mindenféle hisztit elkerülve tartom a lépteket a srácokéval. Egy kis vizet szerzek Harrytől, de még így sem késztetem őket megállásra. Mielőbb szeretnék túl lenni ezen a szörnyű időszakon, s hazatérni Liziehez.

Fogalmam sincs, hogy hány órát, de eléggé sokat taposunk le, s lökünk a hátunk mögé, hogy a múlttal egyesüljenek. Pár csepp eső időközben esett, de nem volt vészes, így mondhatni, hogy kellő szárazsággal úsztuk meg az időjárás kegyetlenségét. A levegő még jobban lehűlt, ám egyúttal fel is frissült. Halovány mosolyra húzom a számat, amint a folyó halk hangjára leszek figyelmes. Egyre kijjebb, s kijjebb érünk, mire a szemünk elé is tárul a hömpölygő víz látványa. A part szélén megállva a táskámtól megszabadulok, majd előre hajolva térdre borulok, s egy maréknyival felfrissítem az arcomat. Hideg, de azt hiszem, hogy erre szükségem volt.

– Szerintem itt a fák között maradhatunk – Liam pillant körbe a helyen. – Holnap korábban indulunk, és most úgy is lassan meg kellene állnunk.

Harry is egyetért vele, s a fák menedékébe húzódva vonul. Zsákját ledobja, és elkezdi a már jól ismert sátrat összerakni, míg Liam hasonlóan egy másikkal kezd el foglalatoskodni. Niall mellém guggol, s ő is a víz alá dugja a kezét, majd az arcán végigsimít vele.

– Rendben vagy?

– Persze – mosolygok rá.

– Kris..

– Ne, kérlek. Rendben vagyunk, hazajutunk hamarosan, és többet eszembe sem jut ilyen helyet megközelíteni. Valószínű, hogy Lizie mellől sem fogok elmenni egy jó darabig.

A hasam ismételten tökéletesnek találja az időt arra, hogy jelezzen üressége miatt. Felnevetek, a táskámat megragadom és Harry irányába indulok, aki már az utolsó simításokat végzi. Megfogom az ő csomagját is, hogy amely valóban meg van pakolva talán túlságosan is. Biztosítja a földbe, én pedig a csomagjainkat a belsejébe viszem. A cipőmet lerúgom, és elkezdek hasonlóan az előző estéhez, elpakolászni mindent, hogy később ne kelljen ezzel törődnünk.

– Szereted a halat?

– Igen, persze – felelem, míg ő a táskája mélyére nyúl, miből ki is húz egy kést, és öngyújtót.

– Elboldogulsz itt?

– Megleszek.

Bólint, s már el is hagyja a sátrát. Visszafordulok a pokróc, s hálózsák kupac irányába, majd guggolásba tornászom magamat, és kemény földre elkezdem elteríteni az anyagokat, a selymes anyagfelületen. Amint minden a helyére kerül, a táskákat a sarokba, a lábainkhoz passzírozom, hogyha a föld nem is annyira bizonyul kényelmesnek, legalább ki tudjunk nyújtózni.

Víz csobogására kapom fel a fejemet, mintha valaki a habok közé vetette volna magát. Visszarángatom a cipőimet, majd elindulok vissza a partra. Egy kupac ruha fogad, míg Niall száradt faágakat hord össze egy kupacba pár szikla mellé.

– Elment az esze? – nézem Harry távolodó alakját.

– Vacsorát fog – magyarázza Liam, és ős is pár fadarabot hoz.

– Tüdőgyulladást is kaphat! Hideg van, és a víz hőmérsékletét meg sem említem.

– Ne aggódj, kemény fából faragták, meg se fog ártani neki.

Tétlenkedésemben inkább a fiúknak segítek, bár nagyjából már mindent összeszedtek, így nem sok marad rám. Liam négy fát ragad meg, s tisztogatni kezdi azokat, a végüket pedig hegyessé faragja. Közben megkér, hogy Harry zsákjából az eldobható tányérokat szedjem ki, vagy az övéből. Harry csomagjához sietek és abban kezdek el kutakodni. Az üres vizes palackot is megragadom, s úgy térek vissza. Harry éppen Niallnek nyújt át két nagyobb halat, majd ki mászik a vízből. Feláll, a nedves haját áttúrja és rám néz.

– Normális vagy?

– Kris, ennünk kell valami táplálót, És nem igazán nevezném a müzliszeleteket és azokat a vackokat, amiket magunknál kell tartanunk, laktatónak.

– Meg is betegedhetsz. Ilyen körülmények között az egészség, aminek a szemeid előtt kell lebegnie.

– Az éhenhalás sem szerepel a listámon – jegyzi meg és elindul a tűs irányába, melyet valamelyik srác az idő során már begyújtott.

Annyira fiú! Szívem szerint leteremteném még jobban, hiszen senkinek sem hiányzik, hogy belázasodjon bármelyikünk is. Megértem az ő nézőpontját, de ő is észrevehetné, hogy ne éppen a tél közeledtével időszerű a nyílt vízben megmártózni.

Tekintetem levándorol a testét, amelyet egy vastagnak tűnő pamut nadrág takar. Teljesen az izmos lábait körülöleli, míg fölötte az alsónadrágja korca mutatkozik meg. Mezítláb van, így az már mocskossá, sárossá vált a lépteinek köszönhetően, de nem igazán fordít erre figyelmet. Felül semmit sem visel, így minden izmának rezdülését látom a lépéseinek köszönhetően, míg ő is egy kész vesz magához, és a hal irányába nyúl.

Felsóhajtok, s elkönyvelem, hogy makacsságát bőven felülmúlja a sárma, és szemtelenkedése, amely nagyon is bejön a legnagyobb sajnálatomra. Ő rajta a közönyösség, az elpusztíthatatlanság látszik, legalábbis ezt próbálja érzékeltetni, de ennek ellenére tudom, hogy nincsen fekete, komor szíve.