12.Fejezet★Könnyed Kommunikáció

K R I S T I N A

Megbotlok a küszöbbe, míg Rick ránt egyet a kezemen.

– Tudod kit rángassál – sziszegem, s most én rántom meg az ő kezét, amellyel engem fog.

Villódzó tekintettel, feszes állkapoccsal néz velem szembe. Tartom a pillantását, nem engedem, hogy ennél nagyobb fölénybe érezze magát.

– Cica, itt te egy kicseszett ápoló vagy.. le kell ápolnod bennünket. Engem.

– Szívesen eltöröm a kezedet, és begipszelem.

– Induljál meg – ráncigálni kezd ismételten.

– Nem vagyok egyik kurvád se! Undorító vagy! A felettesednél fogom jelezni, és remélem, hogy kivágnak a frontra hüvelyszedőnek – kiáltok rá.

Hirtelen fordul meg, ujjainak szorítása már fájdalommal hatol a csontomig, miközben a másik kezét már emeli is. Védekezően emelem fel a kezemet, a szemhéjaimat ösztönösen hunyom le, s várom a csapást, ami teljesen új lenne. Soha, senki nem emelt rám még kezet, így a fájdalom ismeretlen. Legalábbis egészen eddig az volt a számomra.

– Remélem, hogy kurva gyorsan csomagolsz – hallok meg egy mély, megfontolt hangot, melyben egy kis düh is megmutatkozik.

Felpillantok, míg a csuklóm körül a szorítás megszűnik. Most a saját ujjaim kerülnek a zúzódás helyére, s megdörzsölöm a sajgó területet.

– Harry – Rick nagyot nyel, s szinte magam előtt látom, ahogyan a tudata kitisztul, az alkohol elpárolog, és már is józanul, megfontoltan cselekszik. – Sajnálom, csak szórakoztunk. Igaz, cicus?

Rám pillant, s az egyik kezét megpróbálja átdobni a vállamon, de arrább húzódok.

– Az egész kibaszott épület tőle zengett. Kétlem, hogy megerőszakolósat játszanátok. Takarodj, csomagolni!

– Te nem küldhetsz haza! – horkan fel, de Harry vérben forgó szemeit látva vissza is vesz a lendületből.

Harry megfontoltan közelebb lép. Melegítőt, és pólót visel, de a tekintélyparancsoló személyisége egyáltalán nem tűnt el azzal, hogy levette magáról az egyenruhát.

– Én vagyok ennek a tábornak a vezetője. Jelenleg nincs itt Mr.Richards, de én is megtehetem, hogy elküldelek innen. Katona vagy, aki harcol és nem nőket erőszakol meg! Elítélendő, hát még ha a saját nemzetedből teszed ezt. Nem vagy méltó arra, hogy itt legyél, és az országod színeiben harcolj. Én nem küldhetlek haza, igaz, de ebből a szárnyból el fogsz menni. Két nap múlva érkezik Patrick, és eldönti a sorsod. Addig pedig egyetlen nő közelében sem akarlak meglátni, mert kiküldelek az erdőbe aknákat keresni!

Nem tudok megszólalni, de nem is igazán gondolom, hogy helyem lenne ebben a szócsatában. Harry olyan hangosan, kimérten beszél, hogy talán még a másik épületben is mindenki fültanúja a jelenetnek. Még is most hálás vagyok, amiért kilépett, s nem meghúzta magát a szobájában. Sejtelmem sincs, hogy miként is szereltem volna le a termetes férfit, annak ellenére, hogy nem vagyok egy kis nefelejcs kislány.

Rick még haragosan rám néz, aztán hátat fordít, és valószínű, hogy a szobája felé igyekszik. Nagyon remélem, hogy többet nem futok össze vele. Nem igazán vagyok az a félős lány, de nem szívesen kerülnék szorosabb helyzetbe egyik ilyen katonával sem.

– Köszönöm – pillantok Harryre, aki még mindig a szobájának ajtajában áll, ám ezúttal már engem méreget.

Biccent, én pedig ma már sokadjára fordítok hátat neki.

– Várj, gyere be.

– Tessék?

– Nem fogom elismételni – lép vissza a szobába, én pedig ráncba szaladt homlokkal megyek utána. – Csukd be – mormogja úgy, hogy hátra sem néz rám. Teszem, amit kér, vagy inkább parancsol, s érdeklődve figyelem. Felém fordul, s meg is szünteti közöttünk a távolságot. – Mutasd a kezedet.

– Szerepet cseréltünk?

– Ne gondold túl a dolgot – veti oda.

– Eszemben sincs, de ez csak kis zúzódás, el fog múlni, semmi komoly.

– Rendben van, akkor visszakísérlek, nehogy újabb inzultálásba keveredj.

– Köszönöm, de semmi szükség rá, szerintem sétálok is még. Nincs kedvem visszamenni a szobába.

– Azt érzem, hogy direkt keresed a veszélyes helyzeteket – horkan fel. – Felőlem, menj, de ha újabb ember beléd köt, ne számíts rám.

– Hirtelen mennyire könnyen kommunikálsz velem.

– Nem kell, hogy mindenféle őrült következtetéseket vonj le. Azért mert nem hagytam, hogy megerőszakoljon Rick, még semmit sem jelent. A munkámat végzem – lép közelebb, s végig a szemeimbe néz. – Nem engedhetem meg, hogy sérelem érjen bárkit is a táborban. Mi egy háborút vívunk, és az éppen elég. Senkinek sem hiányzik, hogy a falakon belül is probléma legyen.

– Hát persze.

– Hogy van a csuklód?

– Remekül, túléltem.

– Akkor menjünk, visszakísérlek.

Előre megyek, kilépek a szobából, s jobbra pillantva összeakad a tekintetem Rickkével, aki éppen a táskáját dobja a vállára. Haragosan mered rám, s el is indul, ám megtántorodik, ahogyan Harry is kilép mögöttem. Ránéz a srácra, aztán bezárja a szobáját, s biccent, hogy induljak el. Hallom, ahogyan ő is követ engem. Kiérve az udvarra már senki sincs jelen, és ez kissé nyugalommal áraszt el. Kardigánom kötött anyagát összefogom magam előtt védekezésképpen a szél ellen, de nem sokat ér. Megnyújtom a lépteimet, s Harry is velem együtt lép, szinte szinkronban vannak a lépéseink. Meglepődök, amikor kitárja nekem az ajtót, és előre enged. Be is menekülök azonnal a szél fújta környezetről.

– Innen már fel találok.

– Menj – pillant a lépcső irányába, én pedig indulok.

Kezdem kellemetlenül érezni magam. Eddig még kerültük egymást, ő pedig csak is mogorván volt hajlandó megnyilvánulni irányomban. Sietősen szedem a lábaimat az emeletre, egyenesen az ajtónkhoz.

– Benn is körül szeretnél nézni? – nyomom le a kilincset, s kissé ki is tárom az ajtót.

– Azt hiszem arra semmi szükség. Reggel találkozunk.

– Reggel – értek egyet, ő pedig hátat fordít és távozik.

Szinte berontok a szobába, a hátamat az ajtónak döntöm, és a fejem is kisebb hangot ad ki, ahogyan a fa felülettel találkozik. Ujjaim eközben elfordítják a zárat, majd összeszedem magam és előre lépek. Lerúgom a papucsomat, majd Niallre pillantok, akinek az arcát a laptopja monitorja világítja meg. Széles vigyor ül az arcán, míg a laptopot maga mellé helyezi.

– Oké, mondd, hogy rosszul hallottam és nem Styles kísért vissza.

– Sajnos jól hallottad – rogyok le az ágyamra.

– Mi történt?

– Fogalmam sincs, valami megváltozott. Már tegez, és az sem zavarja, hogy én is őt. Most pedig idáig kísért.

– Oké-oké – nevet fel. – Mik voltak az előzmények?

Nagyjából elmondom neki a dolgot. Niall pedig csak bólint és türelmesen hallgat. Megragadja a csuklómat, amint az éjjeliszekrényen pihenő lámpát feloltja.

– Látszódni fog – sóhajt fel.

– Niall, tudok mindent a sérüléssel kapcsolatban – mosolygok rá. – Azt hiszem, hogy túl fogom érni, csak ne találkozzak többet Rickel.

– Én ajánlom neki, hogy soha többet még csak rád se nézzen.

– Nyugi – nevetek fel. – De azt hiszem, hogy egy újabb zuhanyt kell vennem.

– Megizzasztott Styles? – röhög fel hangosan.

– Oh, pofa be Niall!