Ismételten eljött a péntek. Ez a hét olyan gyorsan pörgött el, hogy eszembe jut, bárcsak Dunkirknál pergtek volna a percek. Szokásosan reggel elvittem Liziet, majd a saját dolgomat intéztem. Volt, mikor a lakást takarítottam ki, volt, amikor a várost jártam, és a bevásárlást rendeztem le, vagy éppen anyával töltöttem egy kis időt kettesben. Igyekeztem a legjobb anya, gyerek, testvér és barátnő is lenni. Amennyire tőlem telt.
Az esték kettesben teltek a kislányommal. Mindig valami kis kreatív apróságot csináltunk, s karácsony közeledtével már az agyam is el kezdett járni, hogy kinek mit kellene készíteni. Soha nem voltam a vásárolt ajándék híve. Imádom, ahogy lefoglalnak a pepecselések, hogy átleng a karácsony, a boldogság szelleme, miközben bármilyen előkészületi folyamatban hangosan karácsonyi dalokat énekelve sürgők-forgok a konyhában. Most már pedig, hogy Lizie is segít, még jobban várom, hogy apró kezeivel ott maszatoljon nekem.
Harryvel a kapcsolatom egyre jobban bontakozik ki. A lányommal még nem találkozott, és ennek döntését teljesen rám is hagyja. Tartja magát ahhoz, hogy amikor én úgy gondolom, hogy a legjobb lenne a bemutatás, s elérkezett az idő, akkor megteszem ezt a lépést. Nagyon rossz, hogy nem programozhatunk hármasban, de remélem, hogy ennek hamarosan vége. De mindenképpen elsődleges szempont a lányom, és a lelki egészsége. Nem szeretnék zátonyra futni, aztán fájdalmat okozni neki is azzal, ha esetleg annyira megszereti Harryt, hogy el keljen szakadnia tőlem. Tudom, a legócskább kifogás, az én félelmeim burkolása. Anya is azt mondta, hogy nyugodtan adjak esélyt a dolognak, hiszen én sem szakadhatok ketté, annak ellenére, hogy a lányom lesz mindig az első helyen természetesen.
Egy hosszantartó dudaszó szakít ki a gondolataim tömkelegéből. Felpillantok, és látva, hogy a lámpa zöld, átkelek az úton a közért felé, ahol pár dolgot be kell szereznem.
- Jó reggelt – mosolygok Brendára.
- Kristina – lelkesedik fel, és kijön a pult mögül, hogy keblére öleljen. – Annyira örülök neked kislányom. El sem hiszem, hogy itt vagy.
- Minden rendben, ahogy mondtam. Segítettem, aztán hazajöttem – mosolygok rá bíztatóan. – És jöttem a finomabbnál finomabb dolgokért.
- Persze, persze – siet vissza és a pultba szemléli végig a húsokat. – Mit szeretnél, a szokásost, angyalom?
- Báránygerincet szeretnék.
- Csak nem különleges este lesz? – sandít rám, amíg papírra teszi a húst.
- Mondhatjuk. Különleges vendégem lesz.
- Rád fért már angyalom.
Beteszem a kosaramba az árut, és még összeszedem a bolt területén amire szükségem van. Lassan megtelik a kosár, én pedig fiezetek, és elbúcsúzom Brendától, aki ismét csontropogtató ölelésben részesít, s úgy enged az utamra.
Még a pékségbe betévedve válogatok pár finomságot, s mielőtt azt elhagynám, ledermedem, majd hirtelen kirontok a boltól, és figyelem őt. Közelebb megyek, ahogy ő a virágosnál megáll, és válogatni kezd. Arca kissé beesett, de biztos vagyok abban, hogy a szemeim nem kápráznak, s a valóságot látom az orrom előtt. Még közelebb lépek a körülöttem elsuhanó emberek között. Hiába van sapka a fejébe húzva, ezer körül is felismerném.
- Louisa?
Megtorpan ezúttal ő. Oldalra pillant, a tekintetünk találkozik, majd másodpercek töredéke alatt szedi a lábát és eltűnik a forgatagban. Csak pislogok, és azon gondolkozom, hogy én őrültem meg, és a szemeim káprázta csak? Ám ahogy nekimegy egy járókelőnek, aki felhördül, azonnal tudatosul bennem, hogy minden a valóságban történik.
★
Az agyam folyamatosan a délelőtt lefolyt eseményeken kattog. Még mindig próbálom magam meggyőzni, bár fogalmam sincs, hogy melyik lenne a jobb eshetőség. Ha tényleg szellemet látnék, vagy valóban a valóságot. Úgy érzem, hogy pár óra alatt tényleg sikerült saját magamat az őrület határára kergetnem.
Belekortyolok a pohár boromba, amivel igyekszem megnyugtatni magamat, és elérni, hogy a főzésre összpontosítsak. A terítés már kész van szerencsére, hiszen az órára pillantva sikerül megállapítanom, hogy Harry hamarosan itt lehet. A mai napon a laktanyán tartózkodott, majd hazament és siet ide az elmondása szerint. Lizie az egyik kis barátnőjénél törti az estét, így gondoltam remek ötlet, hogy Harryt meginvitáljam ma éjszakára egy reményeim szerint finom vacsorára.
Kortyolok a boromból, és végül lekapcsolom a bárányt, de mindent a melegen tartón hagyok. Finom illatok lengik be a helyiséget, és remélem, hogy az íze is hasonlóan jóra sikeredett. Kinyitom az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be, és a meleg kissé kiáramoljon a konyhából, ami a főzés közben keletkezett, s a borommal elvonulok, hogy összeszedjem magam.
Gyors zuhany, aminek köszönhetően enyhe hullámok keletkeznek a hajamban. Sminket nem teszek fel, nem gondolnám, hogy annyira meghatná Harryt, annak tudatában, hogy ennél szarabb helyzetben is látott már engem. Felveszem a már kikészített könnyed, szatén anyagú ruhámat, és a poharammal együtt visszasétálok a konyhába, mire kopogtatás töri meg a csendet. Szinte a lábaim körül libbenő ruhámmal érek az ajtóhoz, és felrántom a kilincset. Harry áll egy csodálatos csokor virággal a kezében, míg arcán széles mosolya díszeleg.
- Egy vacsorameghívásra vagyok hivatalos – mormogja vidám hangon, én pedig félre állok, hogy be tudjon lépni. Lehajol, csókot lop tőlem, és ahogy becsukom az ajtót, már is körém fonja szabad kezét. – Hm, erre vártam egész nap.
Viszonzom ölelését, karjaim a nyaka köré fonódnak, és teljesen hozzábújok. Elszakadunk egymástól, s átnyújtja a virágot.
- Köszönöm szépen – szimatolom meg a virágokat és már is a vázám keresésére indulok.
- Ezt pedig Lizienek hoztam – egy kisebb ajándéktasakot tart a kezében. – Tudom, hogy nem sok mindent tudok róla, de remélem, hogy sikerült jó, szerethető ajándékot választanom neki.
- Nagyon szépen köszönöm, de semmi szükség nem volt rá – teszem le az asztalra a nappaliban, miközben belekukucskálok, és meglepetésemre teljesen hasznos, fejlesztői foglalkoztató csomag bújik meg benne, pár édességgel. – Imádni fogja.
- Nos, ennek nagyon örülök – húz magához. – Ahogyan annak is, hogy itt lehetek veled. Úgy érzem, hogy a gyomrom is nagyon hálás lesz.
Felnevetek.
- Együnk – ragadom meg a kezét és a konyhába vezetem. – Bort?
- Hagyjad, majd én – veszi el tőlem az üveget, és mind a kettőnknek tölt, amíg én az asztalra pakolom az ételt. – Azt hiszem eljutottál a szívemhez.
Vigyorgom, mint egy bolond tini, és csak fogadom a bókjait, a kedves szavait. Leülünk egymással szembe, és elkezdjük elfogyasztani a vacsorát. Szinte alig ettem a mai napon, és úgy érzem, hogy éhen halok, annak ellenére, hogy kóstoltam azért a folyamatok közben.
- Hm, tényleg sikerült elérned a célod.
- Volt célom? – nézek fel rá egy korty bort elfogyasztva.
- Remélem.
Csevegés mellett lassan megesszük a vacsorát, és örömmel telik meg a lelkem, látva, hogy Harry mennyire odavan érte. Desszert is készült, ami frissítő, gyümölcsös sajttorta lett. Legördül még jó pár pohár bor is, enyhén megfűszerezve az esténket, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól.
- Bolondnak nézel, ha azt mondom, hogy láttam ma egy furcsaságot?
Rám sandít, miközben a nappaliba vonulunk, és a kanapéra rogyunk szinte összegabalyodva. Azt hiszem, hogy már giccsesen nyálasak vagyunk, de annyira élem a pillanatot, hogy teszek rá magasról.
- Attól függ. Szellemet láttál?
- Olyasmi – megdermed, és látom rajta, hogy a tekintetemben keresi, hogy valóban komolyan gondolom-e, hogy mit gondolok. – Louisát láttam ma, amikor vásároltam.
- Az lehetetlenség. Te is ott voltál, láttad, hogy az utolsó pillanataiban volt.
- Igen, de tényleg ő volt – nézek a szemeibe. – Szóltam is neki, rám nézett, aztán elszaladt.
- Elszaladt? – furcsállóan néz rám. – Akkor is már megittál pár pohár bort?
Rásózok finoman a mellkasára, mire nevetve elkapja a csuklómat.
- Ne legyél bunkó, nem képzelgem. Ő volt, még neki is ment az embereknek, ahogy elsietett – úgy érzem, hogy ez, mint egy kislány magyarázata, de mást nem igazán tudok elmondani. – Nem foglak győzködni tovább, tudom, hogy mit láttam.
- Rendben, rendben. Hiszek neked, édeském – csókol halántékon, és tudom, hogy ezzel inkább befogni igyekszik a számat.
Bánt, hogy ennyire nem fogadja el azt, amit láttam, de hagyom a francba az egészet, mit sem számít ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.