Visszaállni a munkába, mindennek nevezhető, csak zökkenőmentesnek nem. Gyomrom görcsbe ugrik, ahogy meghallom a gyakorlótéren zajló lövések hangját. Igyekszem lefoglalni magamat, és nem a vér szagára koncentrálni, ami szinte a falakba ívódott az orvosi szobákban. Ken, óvatosságra intve jelezte, hogy még több időt kivehetek, ha szeretnék. Mivel az elmúlt években a szabadságaim feltorlódtak, így rengeteg napom van, amit otthon tölthetek, de valójában a négy fal menedéke sem ad akkora gondatlanságot. Sokkal jobb, ha a gondolataim le vannak foglalva, mintha malmoznék.
Már két hónap is eltelt, mióta visszatértünk, én pedig egyre jobban rázkódom vissza a mindennapokban, amiben Harry is jelentősen segít. Annak ellenére, hogy még össze-össze rázkódom a fegyverek dördülésének hangjára, úgy érzem, hogy a gyomrom is egyre jobban bírja, és lazul el, ahogy közeledem a laktanya bejáratához.
Lizivel imádom a közös programjainkat, azt, hogy be nem áll a szája, és mindenhez van egy édes szava, egy csintalan mondata. Elkezdtem már mesélni neki Harryről. El-el hintek különböző dolgokat neki, illetve, már több apróságot is hozott neki Harry, amit én átadva a lányomnak, olyan boldogságot láttam a szemeiben, amiért megérte minden pillanat. Annak ellenére, hogy még nem volt alkalmuk találkozni, teljesen egymás szívéhez kezdtek nőni, emiatt is elkezdtem már fontolóra venni, hogy ideje megejteni azt a találkozást. Úgy érzem, hogy ennek ideje eljött. Harryvel az én kapcsolatom is megerősödött már annyira, és Lizie is egyre többször kérdez felőle. Szoktam neki mesélni, hogy mivel foglalkozik, mire lelkesen ő is jelentkezett, hogy szeretne bejönni a laktanyára, ahogyan régebben, amikor az édesapja még közöttünk volt. Természetesen, megígértem neki, hogy amint megbeszélem Kent-el, bejöhet majd, hiszen nem játszótér, és nem úgy van, hogy csak ott szaladgál láb alatt.
- Jó reggelt, édes – felsikoltok ijedtemben, ahogy Harry váratlanul megjelenik, hátulról átölel, ajkait a nyakam hajlatába nyomja.
- Basszus, Harry! – szorítom meg a hasamon a kezét. – Megijesztettél.
- Legalább felébredtél – mormolja és maga felé fordít. – Akkor, jó reggelt – a számra hajol, finom csókot ad, én pedig az ölelésébe simulok.
- Meddig vagy ma benn?
- Későig – mormolja. – Te?
- Én is. Anya megy Liziért, és majd holnap hozom csak el. Leltároznom kell az összes orvosi eszközt a lányokkal. Ken valami hiányról beszélt, úgyhogy kér egy részletes beszámolót.
- Hm, de izgin hangzik.
- Nem mindenkinek lehet ennyire izgalmas a munkája, mint neked.
- Talán izgalmasabbá is tehetnénk – hajol közelebb, ajkai a fülem bőrét simogatják. – Mikor lesz szüneted?
Mielőtt válaszolhatnék széles vigyorral az arcomon, valaki megköszörüli a torkát mögöttünk. Harry nem enged el, csupán a válla mögé néz.
- Jó reggelt, Ken.
- Nektek is fiatalok. Összenőtetek? – mutat kettőnkre, mire eltávolodom Harrytől, amennyire ő engedi ezt.
Kissé kínosan érzem magam, annak ellenére, hogy Ken biztosított arról, hogy a fia elvesztését követően ő nem fog ujjal mutogatni rám, mert egy idő után új kapcsolatba kezdem. Fiatal vagyok, ám egyedülálló anya, ami megnehezíti a helyzetemet, de így is sikeresen találtam egy párt, amiért nagyon boldog, és hálás vagyok.
- Bejönnétek az irodámba, ha már itt vagytok?
- Menjünk – elenged Harry és Kent követjük az irodájába.
Elfoglalom a helyemet a kanapén Harry oldalán, míg velünk szemben Ken foglal helyet dokumentumokkal a kezei között. Fellapozza azt, és kivesz egy papírt.
- Nos, nem szeretek ilyen következtetést levonni, és szerencsére nem is volt rá eddig precedens, de most úgy tűnik, hogy valaki saját zsebbe teszi az orvosi készleteket, gyógyszereket.
Harry elveszi a papírt, és összeráncolt homlokkal szalad végig a számokon, amik nagyon is sokkolók.
- Szeretnélek megkérni benneteket, hogy állítsátok össze a teljes készletet. Tudom, hogy elvesztek a dokumentumok Dunkirkban, de Harry, amennyire tudnál, átnéznéd az itteni papírokat és összevetéseket szeretnék.
- Természetesen.
- És hasonlóan a leltárt várom, amint végeztek Rosieval, Kris. Szeretnék utána járni a dolgoknak, és lépéseket tenni az ügy érdekében.
- Rendben van, amint meg van minden, hozom is neked – biztosítom.
- Nem szerettem volna adni senkit melléd, de kénytelen vagyok – vallja be. – Harry pedig ilyen dolgokkal nem foglalkozik.
- Pedig mindenhez is értek – vigyorog őrült módjára.
- Tudjuk, de neked másik dolgod van. És kérlek ellenőrizd át a szállítmányt is, amit Liamék visznek.
Megmerevedem a név hallatán. Harry és Ken között ingázik a fejem értetlenül. Ám a kérdés, ami megfogalmazódik a fejemben, nem hagyja el a számat, míg Ken tovább mondja az instrukciókat, majd útunkra bocsájt. Követem Harryt, és ahogy elhagyjuk az irodát, felé fordulok.
- Hova megyek Liam?
- Vissza, Dunkirkba.
- Megőrült? – suttogom elég erőteljesen. – Éppen, hogy túléltük! Tudom, hogy vannak még ott katonáink, de ő csak most jött vissza.
- Tudom, édesem, de mi máshogy működünk. Egy elszánt katona, aki tényleg erre teszi fel az életét, és le nem szerelik bizonyos érvek miatt, addig szolgálja a hazáját.
- Ez őrültség. Lola tudja ezt?
- Nyilván, hiszen együtt élnek. Csak feltűnik neki, hogy nem lesz mellette.
- Ez nem vicces! – korholom. – Felhívom, és beszélek vele.
- Liamel?
- Lolával – fordítok hátat és Rosie keresésére indulok.
- Hé, kicsim – visszafordulok Harry irányába, mire igyekszik elérni, de csak kitérek a kezei elől és már magam mögött is hagyom.
★
Már fogalmam sincs, hogy hányadik polc legmesszebbi sarkából rántok ki dolgokat. A leltár nem csak arról szól, hogy összeszámoljuk a raktárkészletet, hanem arról is, hogy a szavatoságukat megőrző dolgokat is ellenőrizzük. Így jó pár minden egy zsákba megy, ami megsemmisítésre fog kerülni.
A gondolataim csak úgy cikáznak a fejemben. Még mindig azon gondolkozom, hogy Liam, hogy is lehet ennyire őrült. Tudom, hogy erre tette fel az életét, de hogy szó szerint is, ténylegesen, az letaglóz. Mindenképpen fel kell hívnom Lolát, amint az ebédszünetet kivesszük. El tudom képzelni, hogy az esküvő szervezése közben mennyire is ki lehet bukva, hogy a vőlegénye, aki most tért vissza, ismételten háborús területre megy, méghozzá oda, ahonnan pár hónappal ezelőtt alig tért haza.
- Hé, hozzád beszélek – csap a fenekemre Rosie, mire megingok ijedtemben a létra tetején, de szerencsére fog, így semmi baj nem történik.
- Ne haragudj, mit mondtál?
- Ne is foglalkozz vele, inkább mondd el, hogy mi a baj.
- Semmi, csak Lizievel kapcsolatban elgondolkoztam. Apródág, semmi gond.
- Oké – furcsállóan fogadja el a válaszomat, de nem is csodálkozom. – Hallottad, hogy Niall indul holnap vissza a csapattal?
- Tessék? Hova?
- Dunkirkba.
- Mi? Micsoda?
- Elvileg megsebesült az orvos, és muszáj valakinek mennie, és ő jelentkezett.
- Mindenkinek elmentt az esze! – kiáltok fel szinte fájdalmasan, miközben lejövök a létráról, és ledobok mindent a földre. – Senki nem fogja fel, hogy a visszajöttünk egy csoda? Vagy én lennék ennyire önző?
- Nem Kris, szerintem is őrültség, de el kell fogadnunk, hogy ők ezt az életet választották, és az ő saját döntésük. Vagyis Niall-é. Te kiről beszélsz még?
- Liam, ő is visszamegy.
- Te mindig olyan információkat tudsz. Biztos ez?
- Igen. Figyelj, menjünk ebédelni, már kettő óra is elmúlott.
- Már korog a hasam – mondja, és letesz mindent, majd a kezembe veszem a kulcsot és magunk mögött bezárom a raktár ajtaját.
★
A kantinban az ételek illata csak úgy szállingózik. Már a gyomrom ténylegesen korog. Leülünk a tálcánkkal, és elsőként a pohár vizet veszem magamhoz, melynek a felét meg is iszom. Kelly és Rosie velem szemben ülnek, de nem velük vagyok elfoglalva, hanem a közeledő Niallel.
- Mi a helyzet lányok? – ér az asztalunkhoz, és le is ül mellém, a tálcáját lecsapva az asztalra, de a mosolya az arcán van, ahogy sokszor.
- Mikor akartad közölni?
Úgy vonom kérdőre, mintha teljes elszámolással tartozna az irányomba. Kíváncsian várom a válaszát, míg ő értetlenül néz, a mosolya lehervad. Látom, hogy keresi a szavakat és rájövök, hogy nem akarta az orromra kötni ezt. Persze, nem tartozik nekem elszámolással, de akkor is valamiért a szívemre veszem, és nem viselném el, ha bármi történne vele. Szinte a másik felem. Beleőrülnék abba, ha nem térne vissza.
- Ne haragudj, megbeszélhetjük később?
Bólintok, bár nehezen megyek bele, és a levesembe kanalazok, ami még gőzölög. Ínycsiklandó illata van, a gomba illata teljesen elvarázsol. Nagy kedvencem, és sokszor nyúlok hozzá, hogyha én magam is főzök otthon.
- Sziasztok – Harry hangja ragadja meg a figyelmemet. Felnézek, a szája az enyémnek nyomódik, én pedig buta libaként pirulok el. Leül mellém, lábai közé fogja a padot és engem is, míg a csípőmet öleli. – Mi a helyzet? – felnéz a többiekre, és akkor nézek én is a lányokra, akik úgy bámulnak minket, mintha nem láttak volna még embert.
- Végeztél? – ragadom meg a figyelmét.
- Igen, kell segítség? – vigyorog pimaszul, miközben tör a brownie-ból egy falatot.
- Nekem amúgy is mennem kell, úgyhogy nyugodtan – szól közbe Rosie, akinek végül sikerült megtalálnia a hangja.
- Akkor legyen.
- Hé, Harry – Niall magára vonja a figyelmét. – Te döntöttél már?
Kapkodom a fejemet kettőjük között. Arcomon az értetlenség ül ki, de elkapom Harry gyilkos pillantását Niall irányába, ami már is bebizonyítja azt, hogy valamit nem osztott meg velem.
- Lemaradtam valamiről?
- Egyél, és aztán megbeszéljük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.