37.Fejezet★A vér szaga

 K R I S T I N A

Már igen későre jár, és tudom, hogy Harry nagyon korán kelt, és egész nap a laktanyán volt, így leoltok mindent és átvezetem a hálóba. Nevetve fogadom a nyakam bőrére mért csókjainak finom érintését. Több helyt adva neki, megdöntöm a fejem, és teljesen a mellkasának dőlve élvezem. Kezei a combomon simítanak végig, míg fel nem húzza a finom anyagot a csípőmig. Oldalra fordulok, hogy a száját elérjem, s hagyja is magát. Mélyen csókol, szenvedéllyel. Nyelve az enyémmel lejt egy forró táncot, én pedig hagyom, hogy tökéletesen vezessen. Egyik keze előre siklik, s hatalmas tenyere a hasamra simul, míg másikkal a mellemet markolja meg határozottan, még is finoman. Fenekemnél érzem ágyékát, mellyel még jobban felfokozza a vágyakozásomat. 

Maga felé fordít, teljesen bekebelezi a számat. Fenekembe markol, miközben az ágy felé irányit. Teljesen átadom az irányítást neki, hagyom, had vezessen bennünket. Elszakadva tőle lerántom a felsőjét, és ujjaim végig is cikáznak a sebhelyekkel borított mellkasán. Azon a seben, melyet az én kezem is érintett. Megrándul az érintésem alatt, és felnézek rá. Tekintetünk találkozik. Mondani szeretnék valamit, de annyira elveszek a smaragd szemeiben, hogy a szavak a számra fagynak. 

Tenyerei közé zárja az arcomat, és gyengéden elmosolyodik. Lehajol, szája az enyémet érinti finoman, míg én pipiskedni kezdem, hogy még közelebb kerülhessek hozzá. Bőrének meleg érintése megújít, és még az este nagyrésze hátra van. 

Teljesen az ágyhoz vezet, áthúzza a fejemen a ruha finom anyagát, amely a szőnyeggel válik eggyé. Letolja a falatnyi bugyimat, és szinte abban a pillanatban felnyög.

- Egy pöcs lennék, ha most mondanám, hogy mennyire hiányoztál?

Felnevetek, pedig nem a mosolynak van itt az ideje. 

- Talán egy picit.

Féloldalas mosolyával az arcán mászik fel a lábaim közé, és a combjaim találkozásában a feje le is bukik. Megremegek, ahogy a nyelve mélyen megérint, és a combomban marva az ujjaival szorosan tartva fal fel minden pillanatban. A takaró puha anyaga görcsösen szorul a kezeim közé, és igyekszik megtartani a vágytól remegő testemet. Szemhéjaim lecsukódnak, minden érzésnek átadom magamat és még többért rimánkodom, mint valami telhetetlen, élvezetre éhes szajha.

- Harry! – hagyja el a neve a számat, mire a mosolyát megérzem a lüktető ölemen. Lenyúlok, belemarok a koponyájába és még jobban vonom a vágyakozó testemhez, amikor már így is olyan gyönyört ad, hogy egy ép gondolat nem jön az eszembe. – Basszus! – szisszenek fel, ahogy a fogai is szerepet kapnak, aztán elszakad tőlem váratlanul, és már csak a sliccének árulkodó hangját hallom.

Felnézve a csillogó ajkain akadnak meg a szemeim azonnal. Nagyot nyelek, miközben levegő után kapkodom. Mocorogni kezdek, de egy pillanatra sem szakítom el a tekintetemet róla, ahogyan megszabadul minden ruhadarabjaitól, és teljes gyönyörű meztelenségében, merev hímtaggal bújik vissza hozzám. Felemeli a testemet annyira, hogy a takaró vastag anyagát kihúzza alólunk, majd visszahanyatlunk a párnára. 

Úgy érzem, hogy szeretnék mondani neki valamit, de a csend annyira körbe ölel bennünket, és a pillanatot, hogy nem töröm ezt meg. Ellenben, ő határozottan mozdítja meg a csípőjét, mire egy hang kicsúszik a számon, ám ajkaival betapasztja azt, és finom csípőmozdulatokkal teljesen elmerül bennem.

★

Szinte sajognak a csontjaim, amikor elkezdek ébredezni. A takaró melegen tartja a kissé merev testemet, és jelenleg eszem ágában sincs kikelni az ágyból. Igyekszem a szemhéjaimat felnyitni, és lassan sikerül is. Halvány mosolyra húzódik a szám, ahogy Harryt pillantom meg, kissé elnyílt ajkakkal, fedetlen mellkassal, miközben szuszog. Minden kis centin megfigyelek rajta. Az álla vonalát, ahogyan az arca enyhén borostás, vagy éppen a finoman kócos haját, ami visszaidézi az órákkal ezelőtt történt szenvedélyes pillanatainkat. Egyik keze a takaró alatt van, s egyből azt kezdem feltételezni, hogy a péniszén, ám ijedten ugrom egyet, ahogy megragadja a combomat. Kis sikítás hagyja el a számat, mire vigyorogni kezd.

- Kibámultad magad? – csukott szemmel kérdezi, míg a combomat szorongatja meg finoman.

- Megijesztettél – bújok hozzá közelebb, mire kihúzza a kezét és a párnára fekteti, majd a mellkasára von, s a hajamba csókol.

- Nem kellett volna ennyire kukkolni, hogy alszom – ujjai le fel járnak a kezemen, míg meg nem fogja, és fonja össze az ujjainkat.

- Azt hiszem rémísztő, hogy ennyire éber vagy alvás közben is.

- Katona vagyok, mindig az életem forog kockán.

Felnézek az arcára, a szemei csukva vannak, de a szavai így is szíven találnak. Mennyire igaza van, s egyszerre mennyire borzasztóan szomorú ez. Aki egyszer katona volt, az mindig is katona marad. Ezt magam is tudom. Soha nem lehet tudni, hogy az ellenség mikor csap le a táborra, a katonára, aki csak megpihenni akar, annak ellenére, hogy háború idején ez a legutolsó dolog.

Tudom, hogy már nem ott, és éppen elég messze is vagyunk a harcmezőtől, de a szívem sajogni kezd, ahogy vizslatom a kemény állkapcsát, a feszes izmait. Még itt, mellettem sem lazul el teljesen, amiért kicsit szomorú is vagyok, de egyben megértő.

- Most biztonságban vagy – ahogy kimondom, kissé nevetségessé válik, ám köré fonom a karomat, mire a hajamba csókol, és hirtelen maga alá fordít. – Erre nem voltam felkészülve, katona.

Kiseperi a kusza hajszálaimat az arcomból, lágy csókot hint az arcomra, majd olyan hirtelen mászik le rólam, és az ágyról is. Feszes, izmosan szálkás testén végigszalad a tekintetem, és nagyot nyelek a látványának köszönhetően.

- Hé, itt az arcom, cica – vigyorog, mire én magamhoz képest is zavarba jövök. Érzem, hogy elpirulok, amikor ennek már egyáltalán nem lenne létjogosultsága. – Gyere, zuhanyozzunk le.

Kimászom az ágyból a segítségével, és a fürdőszobába megyünk, ahol meg is engedem a zuhanyt. A pára hamar ellepi az egész helyiséget, míg Harry csókokat lopva tőlem bevezet a kabin belsejébe és ránk csukja annak ajtaját.

Együtt készítjük a reggelit, amit nem gondolunk túl. Meleg és laktató. Ez a célunk, és úgy hiszem, hogy sikerül is hamar összedobnunk. Szinte már korgó gyomorral ülök le Harry mellé, és kezdünk el falatozni.

- Annyira jó ez a csend – mondja, miközben egy jó ropogósra sült baconbe harap. – Na és persze a bacon is.

Égnek emelem a tekintetem, és a zöldteámba kortyolok, aki még kellően forró, s éget. Számomra is jól esik ez a kis nyugodt reggel, annak ellenére, hogy már most érzem a kislányom hiányát, annak ellenére, hogy hamarosan jön haza, és szinte egy napja nem láttam csupán. Most élvezem, hogy Harryvel tölthetem még az időmet, és igyekszem is kiélvezni teljes mértékben. Elmerengek azon, hogy mennyivel más oldalát látom most, láttam a menekülés alatt, s amit mutatott a találkozásunk pillanatában. Mintha teljesen más ember lenne, de mégsem. 

Megugrom ijedtemben, a csengő visszhangot ver. Valaki sikeresen rátenyerelt, ami nem sok jót sejtet. Azonnal tudom, hogy ki van az ajtó túloldalán, és abban bízom, hogyha csendben maradunk, talán elmegy.

- Vársz valakit? – érdeklődik Harry, miközben a teájába kortyol.

- Nem – sóhajtok fel, mire megint összerezzenek, ahogy erőteljes kopogás követi a csengő hangját.

- Kris, tudom, hogy itthon vagy!

Harry kérdően néz rám, én pedig csak a fejemet rázom a húgom hangját hallva.

- A húgom. Fogalmam sincs, hogy mit keres itt.

- Nem akarod kinyitni?

- Kénytelen leszek, mert rám töri az ajtót.

A bejárathoz sietek, mielőtt valóban kárt tenne benne. Kioldom a zárakat és ajtót nyitok. Túlságosan is lelkesen igyekszik befelé, a nyakát nyújtogatva, ami már most nem kecsegtet semmi jóval.

- Neked is jó reggelt. Mi járatban errefelé? – becsukom az ajtót, és felsóhajtok. Ha már ennyire muszáj ezt a jelenetet végigélnem, akkor essünk túl rajta minél előbb.

- Hm, csak nem reggelikészítés folyik? 

A konyhába igyekszik, én pedig utána. Megtorpan, ahogy a helyiségbe ér, majd visszapillant rám a válla fölött.

- Harry, ő itt a kishúgom, Lauren.

- Örülök a találkozásnak – Harrybe meglátom azt a férfit, aki a megismerkedésünk napján ismertem meg. Távolságtartó, kissé talán még goromba is, annak ellenére, hogy semmi nem szól. És azt hiszem, hogy egy ócska testvérnek vagyok nevezhető, mert még örülök is ennek.

- Hm, ez az a katona, aki megmentett?

- Ő, Harry. Odaát találkoztunk, igen – a húgom mellé állok, aki úgy méregeti Harryt, mintha egy húspiacon portéka lenne. – De miért is vagy itt? 

- Ne legyél ennyire rossz házigazda! Tudod – fordul ismét Harry irányába. – Egy cikket írok a háborúról, és annyira tökéletes lenne, ha mesélnél róla.

Harry rám pillant, én pedig bocsánat kérően nézek rá. 

- Nos, Lauren – fonja a mellkasa előtt össze a kezeit. – A háború nem egy mesélni való történet. Azért zajlik, mert az emberek nem tudnak közös nevezőre jutni. Emberek halnak meg, adják az életüket a hazájukért. Családok maradnak árván. A háború nem egy olyan történet, amit meg kellene írni részletesen, mert nem egy könnyed olvasnivaló.

Lauran torkán akad a szó, ami fogalmam sincs, hogy mikor volt utoljára, de meglehetősen jó látni.

- Ezért jöttél ide? – mordulok rá. – Most komolyan? 

- Mi van? Kell egy cikk, és te nem voltál hajlandó szóba állni velem.

- És ide rohantál, hogy zaklassad Harryt? Mit akarsz tudni? Hogy hány embert látunk vérbe fagyva? Vagy talán azt, hogy milyen a vér szaga? Milyen, amikor a szemeid előtt múlik ki egy emberi élet? Hogy teljesen ártatlanok vesztik el az otthonaikat?

Törnek fel belőlem a dolgok, de a húgom szemei meg sem rebbennek. Harry viszont mellém lép, átölel a derekamnál fogva, és nyugtatni kezd. Ekkor veszem észre, hogy könnyed folynak végig az arcomon. 

- Takarodj! – ennyi hagyja el a számat. 

Bármennyire is sajog a szívem a húgom iránt, megfordul bennem, hogy túloztam-e esetlegesen. Ám a tapintatlanságát, és hogy így ránk tört, nem tudom elnézni neki. 

Kikísérem, bezárom az ajtót, és igyekszem magam lenyugtatni, a képeket pedig kiverni a fejemből.